nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Döbbenetes fotóval mutatta meg a pár, mennyit küzdöttek kislányukért

Döbbenetes fotóval mutatta meg a pár, mennyit küzdöttek kislányukért

Négy év, három vetélés és 1616 injekció – írta a Facebookon közzétett fotóhoz a kép készítője, Samantha Packer.
Szabó Panni
f Ajánlom

Amikor Patricia és Kimberly O’Neill egy évvel a megismerkedésük után elhatározták, hogy bővítik a családjukat, álmukban se gondolták volna, hogy az odáig vezető út ilyen hosszú lesz majd. Az arizonai szerelmespár 2013-ban jelentkezett be a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó klinikára, és bár izgatottak voltak, biztosak voltak benne, hogy a próbálkozásokat hamar siker koronázza majd.

„Mivel mindkettőnknek van egy gyereke az előző kapcsolatunkból, azt hittük, simán megy majd a dolog” – idézi a Daily Mail című brit bulvárlap Patriciát, aki ezután gyorsan elismerte, nagyobbat nem is tévedhettek volna. „Miután az inszemináció nem működött, megpróbálkoztunk a beültetéssel is, sokáig úgy tűnt azonban, hogy hiába.” A pár könnyes szemmel mesél a három babáról, akiket a várandósság 6., 8., illetve 11. hetében veszítettek el. „Nincsenek rá szavak, hogy leírják, mit éreztünk, mikor közölték velünk, hogy a kisfiunk szíve már nem ver.

A pár azt mondja, a sok veszteség után kis híján feladták a reményt, hogy gyermekük legyen, ám ekkor találkoztak egy specialistával, aki különleges diétára fogta Patriciát, és olyan gyógyszereket írt fel neki a véralvadási zavarára, amiről korábban nem is hallottak.

„Mindezek után adtunk még egy utolsó esélyt magunknak. December elején volt a beültetés, egy héttel később pedig az orvosok azzal a jó hírrel fogadtak minket, hogy babát várunk. Nem mertük elhinni, sőt, a terhesség alatt végig, minden ultrahang előtt úgy izgultunk, mintha az első lett volna. Hiába nyugtattak minket az orvosok, hogy a kislányunkkal minden rendben.

London végül 2018. augusztus 3-án született meg, teljesen egészségesen, szülei legnagyobb örömére. „Életem legboldogabb napja volt, mikor végre megpillantottam az arcát” – mondja Patricia, majd hozzáteszi, míg próbálkoztak, minden egyes injekciós tűt elrakott, hogy ha majd megszületik a gyermekük, emléket tudjon állítani ennek a emberpróbáló, mégis csodálatos időszaknak.

A képet, amely a közzététele óta több mint 60 ezer lájkot kapott, Samantha Packer készítette és osztotta meg Facebook-oldalán.

Megosztás Facebookon