Életmód

60 évvel azután, hogy szakítottak, most összeházasodnak az idős szerelmesek

A 79 éves menyasszony elárulta, mindig is tudta, hogy számára az első szerelme az igazi.

Még azután is, hogy Ron a karrierje miatt szakított velem, rendszeresen eszembe jutott. Az igazat megvallva, nem telt el úgy nap, hogy ne jutott volna legalább egy pillanatra eszembe. Hogy ne gondolkodtam volna azon, mit csinálhat épp” – idézi a Metro című brit bulvárlap a 79 éves Ruth Holtot, aki több mint 60 külön töltött év után most épp hozzámenni készül Ronhoz.

A pár hat évtized után most egy véletlennek köszönhetően találkozott újra: Ron ugyanis épp Ruth szomszédságába költözött. „A nővérem hívta fel a figyelmemet arra, hogy egy ismeretlen férfi költözött az otthonommal szemközti házba” – meséli Ruth, majd hozzáteszi, mikor kiderült, hogy az „ismeretlen” Ron, azonnal beszélgetni kezdtek.

szerelem házasság szakítás

Kép forrása: metro.co.uk

„Olyan volt, mintha nem is telt volna el hatvan év azóta” – meséli az asszony, majd elárulta, az első találkozást jó néhány követte. „Hihetetlen, hogy ennyi év után újra rátaláltunk egymásra” – ezt már Ron mondja, aki elárulta azt is, 23 éves volt, mikor egy évig együtt járt az akkor még csak 18 éves Ruthtal.

A nagy találkozás óta négy év telt el, Ron pedig úgy érezte, itt az ideje, hogy feleségül kérje élete szerelmét. „Épp a tévét néztük, mikor egyszer csak eszembe jutott, hogy feleségül kérem. Feltettem hát a kérdést, mire Ruth kis híján leesett a székről” – mesélte Ron, aki bár nagyon várja a lagzit, elismerte, egy kicsit mégis izgul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top