Életmód

13 éves diákjával kezdett járni a kisvárosi tanár

Tudtak róla a szülők, tudott róla a tanári kar, senkinek sem volt vele problémája. Az egykori diák évtizedekkel később beszélt az ügyről.

Egy vidéki kisváros tanáráról és az ő kapcsolatairól közölt felkavaró riportot az Abcúg. A cikk középpontjában a T.-nek nevezett tanár és egykori diákjának viszonya áll. Az akkor 13 éves lánnyal T. fiatal tanárként, 26 évesen kezdett ki a nyolcvanas évek végén. A matematika-kémia szakos tanár népszerű volt az iskolában, talán ezzel is magyarázható, hogy amikor elcsábította diákját, sem a lány szüleinek, sem a tanári kar tagjainak nem volt ezzel semmi problémájuk.

T. vette el a lány, V. szüzességét annak 14 éves korában, ekkor és szexuális együttléteik után gyakran esemény utáni tablettát adott a lánynak. „Persze, hogy érzelmileg valahogy engem is bevont az egészbe. De utólag úgy látom, a bennem élő, érzelmileg elhanyagolt gyerek csimpaszkodott belé. Honnan tudtam volna, mi az a szerelem? Senki nem mondta, hogy nem helyénvaló ilyesmit érezni a tanárod iránt. A szüleim látták, ahogy hozzábújok, a többi tanár látta, ahogy az ölében ülök a szertárban. És ezt mindenki jóváhagyta, senki sem szólalt meg, hogy állj, ez nem oké” – mondta a most negyvenes éveiben járó V. Ő csak jóval később, több sikertelen párkapcsolata után, a pszichológusa segítségével értette meg, hogy szexuális kizsákmányolás áldozata lett.

A cikk szerzője találkozott T.-vel is, aki emlékszik a történtekre, de szerinte teljesen normális kapcsolata volt a lánnyal. „Látta volna, hogy 15 évesen már úgy nézett ki, olyan mellei voltak, mintha 18 éves lett volna. Vannak ilyen lányok, és vannak olyanok is, akiknek még 18 évesen sincs semmi mellük, 25 évesen meg már bombázók. Ez mindenkinél más. A legtöbb férfinak egyébként is egész életében a 15–25 év közötti lányok tetszenek” – fogalmazott a férfi. Később e-mailben azt írta, Shakespeare Júliája és Vörösmarty Laurája is fiatal lány volt.

A kép illusztráció (Thinkstock)

T. most is az egyik helyi középiskolában tanít. Négy éve három tanítványa tett ellene panaszt zaklatás miatt, a cikk szerzőjéhez egy negyedik eset híre is eljutott. T. iskolájának igazgatója szerint a panaszok nem voltak megalapozottak. (Abcúg)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top