Életmód

Tömegével járnak át a magyar vendégmunkások Romániába, mert kétszer annyit keresnek

Kétszer annyit keresnek Romániában a határmenti települések lakói, mint Magyarországon közmunkával. Sarkadról szervezetten, buszokkal szállítják őket Temesvárra.

Közmunkásként havi 60-70 ezer forintot kapnának, Romániában viszont ennek a kétszeresét, sőt akár 200 ezer forintot is megkeresnek azok a magyar vendégmunkások, akik Békés megyéből ingáznak a határ túloldalára. Az ATV Sarkadon, Gyulán és Lőkösházán beszélt olyanokkal, akik minden hajnalban szervezetten, busszal járnak át dolgozni Romániába.

Közmunkások (fotó: MTI / Komka Péter)

A legtöbben a temesvári kábelgyárban dolgoznak. A településen, ahol a riport megszólalói élnek, bezárt a tsz és a cukorgyár is, ezért otthon alig találnak munkát. A vendégmunkához viszont már az otthoni boltos is igazodott: ő hajnali háromkor kel, hogy kiszolgálja azokat, akik hajnalban indulnak dolgozni Romániába. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top