nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Havi 210 ezer forintért bérelhetnek kollégiumi szobát a BME oktatói

Havi 210 ezer forintért bérelhetnek kollégiumi szobát a BME oktatói

Hiába áll üresen rengeteg kollégiumi férőhely nyáron, az oktatók csak a szokásos nyári tarifa szerint, éjszakánként 7-9 ezer forintért kaphatnak szobát.
NLCafé
f Ajánlom

A Budapesti Műszaki Egyetem oktatói még a nyári időszakban sem kapnak kedvezményes áron kollégiumi szobát. Ez azt jelenti, hogy havi 210-270 ezer forintot kellene fizetniük – írja a 24.hu.

Az egész úgy derült ki, hogy az egyik fiatal oktató nyáron is bejár az egyetemre, de naponta 3 óráját viszi el az utazás. Ezért szeretett volna kollégiumi szobát kapni, akár úgy is, hogy kifizeti a nagyjából 40 ezer forintos díjat, amit a hallgatók is fizetnek.

A jelentkezését azonban elutasították. A Kollégiumok Igazgatóság azt írta: egyetemi dolgozó vagy oktató még nyáron sem igényelhet havidíjas férőhelyet. Ha mégis szeretne szobát, akkor a szokásos nyári tarifa szerint, éjszakánként 7-9 ezer forintot kell fizetnie.

Pedig nyáron rengeteg az üresen álló kollégiumi szoba, és még némi bevételhez is juthatna a kollégium.

Megosztás Facebookon