Életmód

Az egereknél már sikerült visszafordítani az öregedés jeleit

Meglepő és mindeddig példa nélküli felfedezést tettek az Alabamai Egyetem genetikusai.

Az Alabamai Egyetem genetikus kutatóinak sikerült visszafordítaniuk az öregedés jeleit, bár egyelőre csupán kísérleti egereken.

Az öregedés során a „sejtek erőműve”, vagyis a mitokondrium egyre kevésbé működik megfelelőképpen, ez a működési zavar pedig többek között a szív- és érrendszeri megbetegedéseket vagy rákot is okozhat.

Az egereket mesterséges módon öregítették meg, mégpedig úgy, hogy az ételükhöz és a vizükhöz doxiciklin antibiotikumot adagoltak. A doxiciklin hatására a mitokondriális DNS replikációjához szükséges enzimből kimerülnek a készletek, ez pedig diszfunkcióhoz vezet. Az antibiotikum-kúra negyedik hetétől az egerek őszülni kezdtek, hullani kezdett a szőrük, lelassultak, és levertté váltak, 4-8 hét alatt pedig a bőrük is ráncos lett.

Ezek után egy hónapra abbahagyták az antibiotikum adását, amivel viszont sikerült megfordítani a folyamatot: az egerek bőre simábbá vált, a szőrük pedig kevésbé őszen nőtt vissza.

Ugyanaz az egér a kísérlet különböző fázisaiban (Forrás: UAB)

Keshav Singh professzor szerint a felfedezés meglepő, és tudomása szerint példa nélkül való. Alapja lehet olyan megelőző, illetve terápiás gyógyszerek kifejlesztésének, melyekkel az öregedéssel járó bőr- és hajproblémák, illetve olyan betegségek kezelhetők, melyek kialakulásában fontos szerepet játszik a mitokondriális diszfunkció.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top