Életmód

Az utolsó pillanatban szabadították ki a mosógépből gyermeküket a pánikba esett szülők

A kétgyerekes anyukát egy szép kedd hajnalon kisfia zokogva ébresztette azzal, hogy testvére bezárta magát a mosógépbe.

„Nagyon úgy tűnik, hogy a gyerekeink abba az életkorba léptek, mikor mindennap új és kreatív módját eszelik ki annak, hogy megöljék magukat. A férjemmel nem győzzük felkötni azt a bizonyos alsóneműt, ám a legutóbbi húzásuk még ezzel együtt is hajmeresztő volt” – írta a Facebookon közzétett posztjában egy kétgyerekes amerikai nő, Lindsey McIver, akinek egyik rosszcsont gyerkőce egy szép kedd hajnalon az újonnan vásárolt mosógépbe zárta be magát.

Bár jómagam még nem vagyok szülő, arra még most is pontosan emlékszem, hogy 5-6-7 évesen öcsémmel mi is rendszeresen és előszeretettel állítottuk meg az ütőt szerencsétlen szüleinkben. Például akkor, amikor rajtakaptak, hogy a plafonig érő könyvespolcokról ugrálunk seggeseket meg hátasokat meg oldalasokat a polc alatti franciaágyra. Vagy amikor az derült ki, hogy miután rátaláltunk a szülők ezer éve elfeledett ütőire, „csak-mert-miért-ne” teniszezni kezdtünk a nappaliban, és ripityára törtük a csillárt. Sokáig nem értettük, miért kapunk minden alkalommal ordas letolást egy-egy ilyen után, ma már viszont megértjük, sőt sokszor tűnődtünk azon, hogy bírták mindezt szüleink ép ésszel elviselni.

Nos, Lindsey McIver kislánya, aki azon a szombat reggel bezárta magát a vadiúj, elöltöltős mosógépbe, és amely annak rendje és módja szerint el is indult ezután, sem kapott letolást. Sőt, azután, hogy sikerült őt kiszabadítaniuk, szülei a világ legboldogabb emberei voltak. Lindsey azt mondja, először nem is akarta megosztani a velük történteket senkivel, annyira szégyellte magát, végül mégis erőt vett magán, mert úgy érezte, az eset tanulságos lehet a többi szülőnek is.

A képet azután készítettem a mosógépünkről, miután felszereltünk rá egy gyerekbiztos zárat. A fotóval arra buzdítanék minden olyan szülőt, akinek ilyen gépe van, és hozzánk hasonlóan pici gyereke, hogy tegye ugyanezt. Nagy stressztől kíméli majd meg magát” – írta posztjában Lindsey, majd hozzátette, a nyár az esetek nagy részében a medencés balesetek időszaka.

Mostanáig én is azt hittem, a szülő, ha odafigyel, megúszhatja az ilyen és ehhez hasonló eseteket. Tévedtem. Ezek sokszor tényleg nem mások, mint szörnyű balesetek, amik után nincs értelme a szülőt hibáztatni. Beszélnünk kell ezekről az esetekről, hogy tanulhassunk belőle, de ítélkezni a másik felett nem szabad. Annál is inkább, mert biztosak lehettek benne, az a szülő éppen eléggé hibáztatja saját magát.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top