Életmód

Bekapta a medence szűrője a kislány haját, most perelik az utazási irodát

A hotel láthatóan semmit nem tett.

A hétéves Darcey Morgan szüleivel nyaralt a Kanári-szigetekhez tartozó spanyol Lanzarote-on, és éppen a medencében pancsolt, amikor a medence szűrője bekapta a haját.

Két percig volt a víz alatt, mire ki tudták szabadítani, és bár maradandó fizikai sérülése nem lett, szinte biztos, hogy valamiféle terápiára járnia kell, hogy lelkileg is fel tudja dolgozni a halálközeli élményt.

Képünk illusztráció. Fotó: Getty.

Az édesanya, Alex Morgan elmondta, hogy az egész eset „rémálomszerű” volt, és hogy egy ideig azt hitték, el fogják veszíteni a kislányukat. Kiderült, hogy egy pár nappal a baleset előtt a szűrő már bekapta egy kisfiú fürdőnadrágját, amiről a hotel személyzete tudott, de még a Darcey-val történtek után sem csináltak semmit a szűrővel.

Alex és férje szeretnék elérni, hogy ez az eset többé ne történhessen meg más gyerekekkel és szülőkkel, így jogorvoslatot keresnek. A First Choice utazási iroda szóvivője elmondta, hogy azonnal léptek, és hogy mindent megtesznek a vakációzók biztonságáért.

(via The Sun)

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top