Életmód

Kritizálta az éttermet a blogger, így vágott vissza a tulaj

Instagramján panaszkodott a blogger az étteremben felszolgált túl kicsi adagról, de a tulajdonos ezt nem hagyta annyiban.

Vanessa Maldonado blogger, aki saját magát influercernek nevezi, ezt posztolta:

„Kicsit meglepődtem a csirkefalatok csekély mennyiségén és nagyságán. Megkérdeztem a pincérnőtől, hogy nem történt-e tévedés, aki, miután megkérdezte a szakácsot, azt felelte, hogy ez a szabályos adag.”

A nő szerint a vita úgy ért véget, hogy az étterem menedzsere kezében a tányérral faképnél hagyta őket. A hely vezetője erőszakosnak nevezte a nőt, és így reagált annak reklamációjára:

„Úgy érzem, hogy igazságtalan velem, nem azt mondtam, amit állít, kiforgatja a szavaim értelmét. Nincs időm az olyan emberekre, akik magukat influencernek nevezik, és azért jönnek be hozzám, hogy fenyegetéssel próbáljanak előnyöket kicsikarni maguknak.”

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top