nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
„A legnagyobb kár, amit okozhat, hogy lepisili a törölköződ” – minden, amit a kutyás strandolásról tudnod kell

„A legnagyobb kár, amit okozhat, hogy lepisili a törölköződ” – minden, amit a kutyás strandolásról tudnod kell

Gazdi vagy, és minden vágyad, hogy ezen a nyáron végre valahol együtt csobbanhass a kutyáddal? Lássuk be, nem vagy könnyű helyzetben. Leginkább azért, mert a kutyás strandhelyzet ma Magyarországon kész katasztrófa. Cserébe korántsem reménytelen. Mutatjuk, miért.
Esvé
f Ajánlom

Egy évvel azután, hogy párommal örökbe fogadtunk egy Bugacka névre hallgató, egyéves puli-uszkár „sarokmorzsit”, nagy bátran nyaralni indultunk a Balatonra. Emlékszem, a legnagyobb paránk az volt, hogy újdonsült családtagunk vajon szeretni fogja-e majd a nagy vizet. Az, hogy legálisan a közelébe se mehet majd, még egy iszapos-nádas, eldugott partszakaszon se, bevallom, eszünkbe se jutott. 

Az első pofára esések után az interneten próbáltuk meg kinyomozni, létezik-e egyáltalán olyan strand, ahol a kutyánkat is szívesen látják. Nos, az eredmény már akkor is sírni való volt. Egyetlen olyan strandot találtunk, ahol a leírásban el volt rejtve a „kutyabarát” varázsige, azt is nagyjából Tihany magasságában, ahova „előőrsként” gyorsan el is zavartuk a barátainkat, mondván, ha odaérnek, kérdezzenek rá, kutyás-e, és ha igen, mi rögtön indulunk is utánuk. Nem volt az.

kutyabarát strand kutya etikett

Kép forrása: unsplash

Nos, a helyzet azóta, ha sokat nem is, valamennyit mégiscsak változott. Ma már ugyanis három olyan „kutyás strand” is üzemel az országban – Balatonföldváron, Fonyódon és Tiszafüreden –, amely önkormányzati kezdeményezés eredményeképpen nyitotta meg a kapuit. Hogy ez kevés? Az nem kifejezés. A semminél viszont lényegesen több. Arról már nem is beszélve, hogy akad azért még jó néhány olyan, magántulajdonban lévő mesterséges tó és strand, ahol szívesen látják a kutyásokat.

Például:

  • Délegyházán a Tavirózsa Kemping strandján,
  • illetve a Szegedi Kutya Klub által működtetett Kutyastrandon.

Továbbá nem zavarjak el a kutyásokat 

  • a tihanyi Belső-tó területéről
  • és a szintén Tihanyban levő Tihany-Sajkod partszakaszról sem. 

Az önkormányzatok és a lakók is félnek a kutyás strandoktól

Ezt pedig már Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu egyik alapítója mondja, aki szerint bár a felelős kutyatartás megjelenése és az azzal együtt járó írott és íratlan szabályok elterjedése sokat javított a kutyás szubkultúra megítélésén, sokszor még mindig a „kutyásokra” vonatkozó tévhitek azok, amik kigáncsolnak egy-egy kutyás kezdeményezést.

Tibor példaként Balatonboglárt említi, ahol annak ellenére sem létesülhetett kutyás strand, hogy a városvezetés megszavazta a dolgot. Ott utóbb épp a helyiek voltak azok, akik megvétózták a tervet, mondván, nem szeretnének egy olyan strand közelében lakni, ahol az ugatás miatt állandó a hangzavar, nem beszélve a kutyák után maradó ürülékhegyekről.

A szakértő szerint nagy általánosságban is ezek szoktak lenni a leggyakoribb ellenérvek egy-egy kutyás kezdeményezés (legyen az strand vagy épp futtató) ellen. „Annyi még, hogy kutyaugatáshoz és a fel nem szedett ürülékhez társulni szokott az agresszív kutyáktól, lehetséges kutyatámadástól való félelem is” – mondja Tibor, majd hozzáteszi, legyen bármilyen szomorú is, tény, hogy sokan még most is úgy hiszik, hogy a kutyák kárt és problémát okoznak mindenhol, ahol csak feltűnnek.

kutyabarát strand kutya etikett

Kép forrása: Unsplash

„Pedig egy olyan közösség, ami betartja a szabályokat, ártalmatlan. Egy ilyen közösségben tudomásunk szerint a legnagyobb kár, amit egy kutya okozhat, az, hogy véletlenül rápisil valakinek a törölközőjére. De azért lássuk be azt is, hogy az ilyen típusú a balesetekre minden gazdi fel van készülve.

Jogszabályok hálójában

Míg a környező országok közül Ausztriában például nagyítóval kell keresni az olyan strandot, ahova nem mehet be kutya, nálunk a már említett félelem, no és egy 2008-as jogszabály miatt épp ellenkező a helyzet. Eszerint: „Állatot a fürdőhely területére bevinni – a járási népegészségügyi intézet által engedélyezett őrkutyás biztonsági szolgálat, illetve a vakvezető kutya kivételével – tilos. A fürdőhely területén a fürdési szezonban horgászni nem szabad.”

Vagyis, az a gazdi, aki a szabadstrandon a kutyáját is megfürdeti, szabálytalanságot követ el, mert a fent idézett jogszabály szerint az is fürdőhelynek minősül, ahol a kutyájának az égvilágon semmi keresnivalója. Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy akkor mi a helyzet a kutyás strandokkal? Azok nem fürdőhelyek? És legyen bármilyen furcsa is, nem azok.

Tibor elmondja, a kutyabarát „strandok” kizárólag olyan, az önkormányzat által kijelölt területen létesülhetnek, amelyeket a testület korábban már kivont az általa gondozott fürdőhelyek közül. Vagyis, egyszerűbben szólva, ezek a területek nem igazi strandok, hanem olyan speciális kutyafuttatók, amelyek az elhelyezkedésüknek köszönhetően vízparttal is rendelkeznek, és amelyeket mindenki csak és kizárólag saját felelősségére vehet igénybe.  

Ne izgulj, a kutyád tud úszni!

Nem szépítjük, nem lesz könnyű dolgod, ha épp a tökéletes helyszínt keresed a közös strandoláshoz. Ám ha az megvan, igazából nem is lesz majd más dolgotok, csak az, hogy jól érezzétek magatokat. Ez a víznek hála szerencsére nem lesz nehéz. Tibor állítja, hogy a kutyák jelentős része imád pancsolni, úszni pedig kivétel nélkül mindegyik tud. Legfeljebb nem szeret. Erőltetni pontosan ezért nem szabad a dolgot, az pedig pláne tilos, hogy az először a vízparton levő kutyádat a hecc kedvéért szó szerint „bedobd a mély vízbe”.

kutyabarát strand kutya etikett

Kép forrása: Unsplash

A szakértő emellett nem győzi hangsúlyozni, hogy a strandolás emberekre vonatkozó veszélyei, mint a leégés, napszúrás, kiszáradás, felhevült testtel vízbe rohanás, a kutyákra éppen olyan veszélyesek, mint ránk. Épp ezért oda is kell figyelni rájuk. Ahogy az etikettre is. Tibor emlékeztet, hogy a kutyabarát strandok tulajdonképpen futtatók, így az ott érvényes írott és íratlan szabályokat itt is be kell tartani.

Hogy zárásul csak a legfontosabbakat említsük:

  • A kutyád legyen rendszeresen oltva, féreghajtva, és legyen beoltva veszettség ellen is.
  • Mindig legyen nálad az oltási könyve
  • és kakizacsi!
  • A viták elkerülése érdekében, ha a kutyád viselkedése indokolja, vigyél magaddal szájkosarat, és a pórázát se hagyd otthon.
  • Ne hagyd, hogy felugráljon másokra, hogy ételt kunyeráljon, és hogy a játékkal zavarjon másokat.

A kutyás strandolással és az etikettel kapcsolatban még több hasznos információt ide kattintva olvashatsz.

Megosztás Facebookon