Életmód

Négy gyereke miatt szóltak be az anyukának, nem hagyta szó nélkül

„Elnézésedet kérem, hogy amikor a családunkat terveztük, nem vettünk figyelembe téged és a véleményedet!”

„Amikor az ember lánya négy, hat év alatti fiút nevel, létszükséglet, hogy kreatívan álljon hozzá a programszervezéshez. A minap nagy szerencsénk volt, mert viszonylag hamar sikerült megtalálnunk a tökéletes megoldást, méghozzá egy jótékonysági futóverseny formájában” – kezdi a Scary Mommy oldalán közzétett kiakadását a négygyerekes anyuka, Jenay Sherman.

Hozzáteszi, ami igazából a futóversenyre csábította őket az nem csak a futás volt, hanem az, hogy a fiúk szuperhős-jelmezbe bújva, rákbetegek gyógyulásának segítéséért futhattak. „A fiaim mind remekül érezték magukat, az idő csodálatos volt, azt meg mondanom se kell, hogy mind a négyen be voltak öltözve – Tini Nindzsa Teknőcnek. Tökéletes nap volt. Majdnem teljesen.”

Jenay ezután elárulta, hogy a célba érkezés után nem sokkal az egyik felnőtt futó beszólt nekik: „Köszi, hogy a kölykeitekkel elfoglaljátok az egész célvonalat. Értékelem” – idézte fel az anyuka a csípős mondatot, amit néhány perccel a befutó előtt hallott. Azt mondja, először nem gondolta, hogy nekik szól a dolog, ám mikor hátrafordult, meglátta a középkorú férfit, aki még azután is morgott, hogy elhaladt mellettük.

Az anyuka azt mondja, hazafelé egész végig a férfi megjegyzésén töprengett. Aztán eszébe jutott, hogy nem először kapott megjegyzést a nagy családja miatt. „Emlékszem, volt egy férfi, aki a túl sok bevásárlókocsink miatt akadt ki, amikkel szerinte az egész üzletet elfoglaltuk, egy másik pedig azért üvöltözött velünk, mert épp a parkolóhelyünkre várt és szerinte túl sok időbe telt, mire az összes gyerekünket biztonságosan beültettük az autóba.”

Úgy döntöttem, hogy ebből az alkalomból most mindegyikőjüktől bocsánatot kérek: elnézést, hogy nem vettelek titeket, amúgy teljesen idegeneket figyelembe, mikor családot terveztem. Bocsánat, hogy nem rátok figyelek oda, hanem a gyerekeimre. Elnézést, hogy elrontjuk a parkolási élményt, mikor túl sok ideig tart bekötni a gyerekeinket.

Jenay ironikus stílusban üzent annak a futónak is, aki aznap beszólt nekik: „sajnálom, hogy megzavartalak azzal, hogy elvittem a családomat is a jótékonysági futásra, és ezzel másodperceket rontottunk a csodálatos 59 perces idődön. Szégyellem magam!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top