Életmód

Megcsípte egy kullancs, fél napra lebénult az ötéves kislány

Kailyn édesanyja azért osztotta meg a történetüket a világgal, hogy felhívja a többi szülő figyelmét a veszélyes vérszívókra és az általuk terjesztett betegségekre.

„Az első dolog, ami feltűnt, hogy Kailyn aznap szó szerint kiesett az ágyából. Képtelen volt lábra állni” – idézi Jessica Griffint, az ötéves kislány édesanyját a Daily Mail című brit bulvárlap. Az anya hozzátette, először nem gondolt semmi rosszra, azt hitte, lánya csak elaludta a lábait, ám amikor később, fésülés közben lánya zavarosan kezdett beszélni, pánikba esett.

Nagyon megijedtem. Csak az volt a szerencsém, hogy fésülés közben megtaláltam a kullancsot is, és azonnal kórházba vittem Kailynt.” Az ötéves kislányt az egyik mississippi kórház fogadta, ahol az orvosok – az anyuka elmondásai alapján – kullancsparalízist állapítottak meg. „Megijedtem a szó hallatán, de Kailyn kezelőorvosa megnyugtatott, hogy az ijesztő tünetek az állat eltávolítása után fokozatosan elmúlnak majd.

Így is történt, a kislány bénulása és zavartsága 12 órával később teljesen megszűnt. „Fontosnak tartottam, hogy megosszam más szülőkkel is a történetünket, annál is inkább, mert az orvosunk szerint a kullancsparalízis kezeletlen esetben légzésleállást, sőt halált is okozhat” – mondja Jessica, majd hozzáteszi, egészen addig, míg reggel ki nem esett az ágyból, lányának semmilyen tünete nem volt.

„Mikor előző este lefektettem őt, még teljesen egészséges volt. Vagyis annak tűnt.” Jessica a történetet és a hozzá mellékelt elrettentő képeket először a Facebook-oldalán osztotta meg. A poszt rövid idő alatt több mint 100 ezer lájkot kapott, és még ennél is többen, több mint 400 ezren osztották meg.

„Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a szülők egy-egy kirándulás, túra vagy kerti játék után alaposan átvizsgálják a gyermekeiket, nincs-e bennük kullancs. Életet menthetnek vele.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top