Életmód

17 órás repülőút alatt egyszer sem kelt fel ez az utas

Még a mosdóba se ment ki.

A Qantas légitársaság és a Sydney-i Egyetem közös kutatást indított, melyben azt vizsgálták, hogy milyen élettani hatásai vannak a tengerentúli repülésnek az emberi szervezetre. Viselhető technológia segítségével az olyan faktorokat nézik, mint a stressz-szint, a mentális állapot, az alvásmintázatok, illetve az időeltolódás utáni felépülés időtartama.

A kutatók legnagyobb megdöbbenésére az egyik önként jelentkező 0 lépést tett meg a 17 órás, Perth és London közti repülőút alatt – ez azt jelenti, hogy még a mosdóba se ment ki, pedig egy átlagos felnőtt napjában kb. hétszer vizel.

Az utas elmondása szerint annyira kényelmes volt az út (első osztályon utazott), hogy egyáltalán nem kellett felállnia. Azt, hogy mennyit evett és ivott, nem tudni.

(via Independent)

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top