Életmód

Bepisilés után szelfizett az inkontinenciával küzdő lány – fotó

Eltörte a gerincét egy ejtőernyős balesetben, de újra megtanult járni. Vannak azonban olyan tünetei, amelyektől sosem szabadulhat.

Csaknem 20 ezren kedvelték már az Instagramon egy fiatal lány fényképét. A képen Emma Carey egy fürdőszobai tükörben fotózza magát. Háttal áll a kamerának, hogy jól látszódjon: összevizelte magát.

A fénykép mögött egy hihetetlenül inspiráló történet rejlik. A képen látható fiatal lány ugyanis túlélt egy ejtőernyős balesetet: több mint négyezer métert zuhant, miután nem nyílt ki az ernyője. Emma eltörte a gerincét és összezúzta a medencecsontját, de csodával határos módon túlélte a zuhanást.

Ennél is nagyobb csoda, hogy iszonyatosan kemény munkával, de újra megtanult járni. Azonban az, hogy nincs szüksége a tolószékre, nem jelenti azt, hogy teljesen felépült volna.

Így nézek ki minden egyes nap. Sőt naponta többször is. Mivel már tudok járni, az emberek azt gondolják, hogy teljesen felgyógyultam a gerincsérülésemből, de az igazság az, hogy a balesetem rengeteg dologban kihat még az életemre. Az egyik tünetem a teljes inkontinencia

– írta a képe alá.

I've seen this photo floating around the internet lately so thought I'd take a moment to chat about my pee covered pants. This is what I look like every. single. day. Multiple times a day. I think because I can walk, people tend to think I have completely recovered from my spinal cord injury but the truth is I still have many lasting effects, one of them being that I am completely incontinent with both my bladder and bowels. At first I was so embarrassed by this and tried to keep it a secret. I didn't leave the house because I was so worried that people would find out. I wouldn't tell anyone why I had to be near a toilet at all times. I wouldn't let anyone see my catheters or pads. I would run away and hide every time I had an accident. It was exhausting trying to keep it a secret, so instead I just didn't let anyone close to me. It wasn't long until I realised that if I was going to get upset and angry every time I peed myself, it would mean that I would be upset and angry every single day of my life. For the rest of my life. And that's when it hit me.. I survived a bloody skydiving accident. I don't know how or why but I know that it certainly wasn't to live a depressing life. I owed myself way more than that. Now it's five years later and I don't think I have a single friend that hasn't seen me pee. I tell people about my incontinence generally within 10 minutes of meeting them. And now I'm posting a picture of my pee covered pants to over 100,000 people without a second thought. The point of this isn't for sympathy or for praise, it's to show you that it is completely and entirely possible to not give a single sh*t about the things that people expect you to care about. Just because we have grown up to believe that certain things are taboo or shouldn't be spoken about, doesn't mean that they are. Just because people think you should feel embarrassed about something, doesn't mean you need to. Just because people might judge you on a certain thing, doesn't mean you need to care. How you feel about certain situations is entirely up to you. If you own your life and all your 'flaws', they will never be able to own you. It's the most freeing thing in the world.

19.8k Likes, 658 Comments - EMMA CAREY (@em_carey) on Instagram: "I've seen this photo floating around the internet lately so thought I'd take a moment to chat about..."

Emma először nagyon nehezen viselte ezt az állapotot. Rettenetesen szégyellte magát, ezért megpróbálta titokban tartani barátai, ismerősei előtt. Nem szívesen ment el hazulról, mert mindig közel akart lenni a mosdóhoz. Ha pedig balesete volt, rettenetesen szégyellte magát.

Hamarosan azonban rájöttem, hogy ha minden egyes alkalommal mérges leszek magamra, amikor bepisilek, akkor hátralévő életem minden egyes napján mérges lennék. Ekkor ébredtem rá. Túléltem egy rohadt ejtőernyős balesetet. Nem tudom, hogyan vagy miért, de biztosan nem azért, hogy mindig lehangolt legyek

– írta.

Emma ezután úgy döntött, nem hagyja magát. Öt év alatt megtanulta, hogy ilyennek kell elfogadnia magát. Ma már minden ismerőse tud a problémájáról, de nem szégyelli magát, így is teljes életet él, és nem foglalkozik vele, mit gondolnak mások, ha esetleg összevizeli magát. Állítása szerint a fenti képet is azért osztotta meg 100 ezer követőjével, hogy erőt adjon azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

(Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top