Életmód

Csikung: tanít, gyógyít, kiteljesít

Június elején a hagyományos kínai orvoslás professzora és Kína egyik leghitelesebb csikungmestere látogat Magyarországra nyilvános előadásokat tartani. A csikungot az egészséges életmód követői sem feltétlenül ismerik, pedig minden megvan benne, amit annyian szeretnek a jógában, a tai chiben, a reikiben, a mindfulness meditációban.

Mi a csikung?

Ha laikusoknak kellene elmagyarázni, mi is a csikung, akkor azt kellene mondanunk, hogy egy halmazban szerepel a tai chivel, a reikivel és a jógával, de mint minden hasonlat, ez is sántít kicsit. Egy halmazban szerepelnek ugyan, a csikung mégis teljesen más. A lényeg talán úgy hangzana, hogy a csikung olyan mozgásforma, ami a gyakorló egészségének, testi és lelki egyensúlyának is jót tesz. Maradjunk a párhuzamoknál: ahogy a jógának is tucatnyi formája létezik, a csikung is több nagy irányzatból áll, de a gyökerük azonos: a cél a légzés és testmozgás összhangba hozása energetizáló gyakorlatok segítségével. Kínáról szóló úti filmekben gyakran látni parkokban gyakorló csoportokat, amint lassú és lágy mozdulatokat végeznek, mintha egy belső dallam koreográfiáját követnék. Nos, ők mind csikungoznak.

Kinek ajánlott a csikung?

Nagyjából bárkinek, legyen fiatalabb vagy idősebb, férfi vagy nő. Aki csak egy kis belső csendre, meditatív mozgásformára vágyik, ugyanúgy megtalálhatja vele a számítását, mint az, aki valamiféle krónikus betegséggel való küzdelemben keres támogatást. Kovács Lajos a kétezres évek elején ismerkedett meg a csikunggal, azóta sok száz tanítvánnyal ismertette meg ezt a távol-keleti mozgásformát. 

„A Kerekerdő Csüng Jüan Csikung Egyesületet 2002- ben alapítottam, azóta közel 800-an ismerkedtek meg általam a csikunggal, a teljes élet tudományával. Időközben tanítványaim közül számosan már tanítókká lettek. Mindenki érzi a lelke mélyén, hogy létezik valahol a tiszta, teljes, boldog, nyugodt élet lehetősége, de az ez iránti vágya legtöbbek számára jobbára pótcselekvésekben merül ki.
Minden az erőn múlik. Ha valaki nem a természet rendjéhez igazodik, bármennyi áldozatot hoz, nem fog megérkezni. A megismerés egyik bevált útja a csikung. Tanít, gyógyít, kiteljesít, egészen a megvilágosodásig, akár a halhatatlanságig. Szinte észrevétlen. Ha ez mond valamit egyáltalán a ma emberének.”

csikung

Professzor és mester

Bár a kilencvenes évek óta jelen van Magyarországon a csikung, nem robbant be olyan szinten, mint a tai chi vagy a jóga, kevésbé jól instagrammozható, és sokaknak nem elég dinamikus, pörgős, bár a vonzereje éppen ebben rejlik. Ennek ellenére itthon is egyre népszerűbb, bár nem annyira, mint Ukrajnában vagy Oroszországban, ahol Ming-tang professzor előadásaira rendszeresen ezrek ülnek be. (Ha bárhol előadást tart Európában vagy éppen Pekingben, a legnépesebb csoport mindig az oroszoké, úgy követik, mint mások a rockzenekarokat). A csikungot Kínában és világszerte is milliók gyakorolják, és mióta 1989-ben Kínában „sztenderd orvosi technikaként” osztályozták, orvosi egyetemek százain számít a curriculum részének.  A csikung fontos szerepet van a hagyományos kínai orvoslásban, a Budapestre látogató Hszü Ming-tang professzor szakmai rangját pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Pekingi Kínai Orvos Egyetem Kínai és Nyugati Orvoslás Kórházának elnökségi tagja és konzulense, és az Orvosi Csikung Világ Akadémiai Társaság elnökhelyettese.

xumintangHszü Ming-tang professzor az ősi Shaolin eredetű Csung Jüan Csikung nagykövete

Az ötvenes éveiben járó professzor 2008-ban alapította meg a pekingi Kundawell Intézetet, ahol a Kínai Képmedicina ősi módszerével kezelik a világ minden tájáról érkező gyógyulni vágyókat és képezik a Kínai Képmedicina terapeutákat. Hogy mi is a képmedicina, mi is az a rendszer, amit tanít, és amivel betegek meggyógyulnak, azt maga a professzor fogja elmondani. Idén első alkalommal Budapest mellett Debrecenbe és Győrbe is ellátogat, hogy nyilvános és ingyenes előadásokat tartson.

„Hszü Ming-tang professzor az ősi Shaolin eredetű Csung Jüan Csikung nagykövete, és az ő nevéhez kötődik a Hagyományos Kínai Orvoslás egyik ősi ágazatának, a kínai képmedicinának a felélesztése és terjesztése” – mondta el kérdésünkre a magyarországi látogatás egyik főszervezője, Fuchs Krisztina.

Magyarországon a Csung Jüan Csikung közel 20 éve ismert, több ezer magyar gyakorló használja nap mint nap az egészsége karban tartása, a stressz kezelése, a lelki fejlődés és a lelki egyensúly megtalálása érdekében. A Kínai Képmedicina egyre nagyobb figyelmet kap szerte a világon, mivel magában hordozza a keleti és nyugati orvoslás tudásának integrálását, egymást kiegészítve és egymás hatását felerősítve. 2018-ban Magyarországot érte a megtiszteltetés, hogy a 8. Nemzetközi Képmedicina Konferencia keretein belül megismerkedhessenek ennek a csodálatos módszernek az elméletével, kutatási eredményeivel. A konferencia 2018. 10. 20-21-én lesz Budapesten a SOTE Nagyvárad téri dísztermében, de előtte már júniusban is lehet találkozni a mesterrel nyilvános előadások keretében, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top