nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Tökéletes a testem, akkor is, ha van, akinek nem tetszik

Tökéletes a testem, akkor is, ha van, akinek nem tetszik

Eve Ensler Tökéletes testek című könyve felett ültem és csak bámultam magam elé. Rólam szól, az én tökéletlenségemről, öngyűlöletemről és a testem ellen elkövetett merényleteimről. És rólad is szól, meg a szomszédasszonyról, aki pirulákat szed, hogy lefogyjon.
Olga
Olga
f Ajánlom

A testem nem tökéletes, nagyon messze áll attól, amit ma tökéletesnek hívnak. Nem lapos a hasam, nincsenek szépen kidolgozott izmaim, a fenekem – ez már nem is fenék, hanem segg! – kitölti a széket, ha leülök, és még a lábam is két számmal nagyobb, mint illene lennie. Illene sokkal vékonyabbnak, izmosabbnak, kisebbnek lennem. A hason löttyedt bőr, a megereszkedett mellek és a táskák a szemem alatt, a nyúzott arc nem igazán való a mai világra. Nem lehet tökéletes egy ilyen test, takargatni kell, rejtegetni kell, valahogy elfedni kell, hogy a külvilág ne borzadjon el, ha meglátja.

A testem mégis tökéletes. Van két lábam, ami elvisz oda, ahova szeretném. Van két kezem, amivel tudok vacsorát készíteni a gyerekeimnek, és ami mindig kész ölelést adni. Van két szemem, amivel ha nem akarok tükörbe nézni, akkor nem nézek bele. De ezzel a két szememmel láthatom, hogyan cseperednek pici babából nagy és okos gyerekekké a csemetéim. Van orrom, fülem, szám, van combom – de még mekkora! –, amire ülhet a lányom, ha mesét olvasok neki.

Van mindenem. Egyben vagyok. Mégsem vagyok benne a testemben.

Ahogy a könyvben is írja Leah, az afrikai nő: én is abban a betegségben szenvedek, mint a többi nyugati nő, kívülről nézem a saját testemet, nem élek benne.

A testük olyan maguknak, mint egy kép. Kívülről látják. Mi itt benne élünk a testünkben; a testünk szolgál minket, a testünk dolgozik.

Úgy látom a testemet, ahogy szerintem mások látják. Nem pedig úgy, ahogy valójában van. Nem belülről kifelé, hanem kívülről befelé élek benne. És nem vagyok ezzel egyedül. A könyvben több kontinensről mesélik el a nők, milyen problémájuk van a testükkel. Eve, a főszereplő a hasát nem szereti, de annyira, hogy szinte a betege lett. Mindannyiunknak megvan a maga hasa, csak az enyém comb, a másiknak kar, a harmadiknak pedig toka.

„A testem akkor lesz az enyém, ha karcsú leszek. Egyszerre csak keveset eszem majd, kis falatokban. (…) Teszek a jóllakottságérzés ellen.”

test könyv tökéletes

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

Elfelejtettük, hogyan kapcsolódjunk a saját testünkkel, hogyan ne használjuk ki és hajtsuk a végkimerülésig. Nem halljuk meg, hogy mikor éhes és nem figyelünk oda, ha jelez, hogy pihenésre van szüksége. Még gyerekkorunkban kiölték ezt belőlünk, amikor nem hallgathattunk a testünkre, hanem akkor kellett ennünk, amikor muszáj, és akkor kellett egy helyben ülnünk, amikor az agyunk szaladgálásra ösztönzött volna.

Mi is ezt tesszük a gyerekeinkkel, a társadalom teszi ezt velünk. Egymással tesszük. A média a felelős, mert csontsovány lányokat állít elénk példának. Anyánk tette ezt velünk, vagy épp apánk utasított el, csúfoltak az iskolában, bántottak, megaláztak a hibáinkért. Mi pedig cserébe gyűlölni kezdtük a saját testünket, mert kéznél volt, mert magunkat büntetni könnyebb, mint szembeszállni a támadókkal.

Pedig olyan egyszerű lenne a megoldás, ha látnánk, amit a könyvben Leah is lát:

De hiszen az a hasa! Az a dolga, hogy szembetűnjön. Hogy lássák. Nézze csak meg azt a fát! Látja? Most nézze meg azt! (Egy másikra mutat) Tetszik magának? Vagy rá se tud nézni, mert nem úgy fest, mint előző? Azt állítja, nem szép, mert más, mint a másik? Maga egy fa. Én is az vagyok. Szeretnie kell a saját fáját!

Tudod szeretni a fádat? Én megpróbálom.

Megosztás Facebookon