Életmód

„6 kockás” lett a hasam, miután 76 kilót fogytam, de nem voltam rá büszke

A 22 éves lány hiába szabadult meg a testsúlyának több mint felétől, valahányszor belenézett a tükörbe, valami mindig a korábbi alakjára emlékeztette.

„Ötéves korom óta küzdök a kilóimmal, de a helyzet igazából a gimnáziumban vált tarthatatlanná. Mikor érettségiztem, már több mint 100 kiló voltam” – idézi a Daily Telegraph a 22 éves Kylie Merolát, akinek az élete egy csapásra megváltozott, mikor 2014-ben úgy döntött, hogy aláveti magát egy gyomorbypassműtétnek.

Mire sor került a műtétre, gyakorlatilag már semmi önbizalmam nem volt. Emlékszem, az érettségi banketten fel kellett volna állnom a színpadra az osztálytársaimmal, de én inkább elbújtam. Nem bírtam elviselni a tudatot, hogy mindenki engem bámul majd, hogy én leszek a »legsúlyosabb« végzős aznap.

A gyomorbypass alapjaiban változtatta meg a fiatal lány életét. És nem csak azért, mert onnantól kezdve lényegesen kevesebbet ehetett. Kylie úgy döntött, ha már belevágott a dologba, jól szeretné csinálni, ezért dietetikus barátja segítségével összeállított magának egy egészséges étrendet, amihez azóta is tartja magát, sőt rendszeresen mozogni kezdett.

fogyás plasztikai műtét megnyúlt bőr önbizalom

Kép forrása: Daily Telegraph

A fiatal lány rövid idő alatt 76 kilótól szabadult meg. Azt mondja, büszkének kellett volna lennie magára, ehhez képest valahányszor belenézett a tükörbe, elborzadt. „Hatkockás hasam lett a fogyás után, de nem úgy, ahogy szerettem volna” – mondja, majd hozzáteszi, a fogyás után megnyúlt bőre redőződött ilyen formában a hasán.

„A fogyásom alatt végig kettős érzések kavarogtak bennem: egyrészt boldog voltam, hogy végre változik a súlyom, megünnepeltem minden leadott kilót. Csakhogy amikor a tükörbe néztem, időről időre elszomorodtam” – vallja be a lány, aki azt mondja, a megnyúlt bőr olyan volt a testén, mint a pizzatészta.

fogyás plasztikai műtét megnyúlt bőr önbizalom

Kép forrása: Daily Telegraph

„Mindenki azt mondta, hogy legyek büszke arra, amit elértem, de nem ment. Csak azután, hogy egy plasztikai műtét keretében eltávolították a testemről a felesleges bőrt. Összesen több mint 12 kilót” – mesélte Kylie, aki most, az operáció után tudja igazán kiélvezni az elmúlt évek kemény munkáját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top