Életmód

600 ezret is kereshetne egy gépkocsivezető, még sincs jelentkező

Lassan már a hivatásos gépkocsivezető is hiányszakmává válik, már most nagy a munkaerőhiány a szakmában, pedig egy nemzetközi sofőr akár 600 ezret is megkereshet.

Égető a munkaerőhiány a hivatásos gépkocsivezetőknél, amit tetéz az elöregedési folyamat; 5-10 éven belül a sofőrök fele, több tízezren vonulhatnak nyugdíjba – mondta a Világgazdaságnak Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) kommunikációs vezetője.

A kamionsofőrök 600 ezer forintot is megkeresnek havonta a napidíjakkal együtt – MTI Fotó: Balázs Attila

A lap csütörtöki száma szerint az államilag támogatott hivatásos gépjárművezető-képzés révén, az OFA-programban az elmúlt három évben több mint 2500-an szereztek jogosítványt térítésmentesen. Nyolcosztályos általános iskolai végzettséggel OKJ-s képzésben is lehet szerezni hivatásos jogosítványt teherjárműre vagy autóbuszra.

Árvay Tivadar hangsúlyozta: az OFA-program és az OKJ-s képzés csupán a tűzoltásra elegendő. Az MKFE ezért szorgalmazza, hogy a lehető leghamarabb induljon el a közoktatásban a hivatásos gépkocsivezetők képzése, amelyre középiskolát végzettek jelentkezhetnének – mondta.

A nemzetközi fuvarozásban dolgozó kamion- vagy autóbuszsofőr magasabb fizetést visz haza, mint a belföldön munkálkodó kollégája. A kamionsofőrök 600 ezer forintot is megkeresnek havonta a napidíjakkal együtt, ami az MKFE kommunikációs vezetője szerint vásárlóerő-paritás szempontjából annyit ér, mint például egy német hivatásos gépkocsivezető havi bére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top