nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
14 év után rádöbbent, hogy felnőtt a fia – megható posztot írt a felismerésből

14 év után rádöbbent, hogy felnőtt a fia – megható posztot írt a felismerésből

Mikor lett ilyen nagy? Hogyan jutottunk idáig? Hova tűnt az a kisfiú, aki egy lépést sem volt hajlandó tenni nélkülem?
NLCafé
f Ajánlom

„Miközben az újszülött fiamat szoptatom, ránézek az órára a szemközti falon. Hajnali 2:32 perc van, én pedig rájövök, a fiam pont egynapos. Miközben próbálom tanítgatni, hogyan egyen, rájövök, egyelőre nincs mit tanítanom neki; még én se csináltam ilyet soha, mindketten újak vagyunk ebben. Mostantól együtt fogunk tanulni.

A nappaliban üldögélek és figyelem, ahogy körbe-körbe mászkál, és kiszórja a játékait a játékos dobozból. Az utóbbi időben egyre követelőzőbb: mindig akar valamit, amit egyszerre imádok és gyűlölök benne. Kimerít az anyaság, és mindennél jobban vágyom egy kis szünetre. Arról álmodozom, milyen lesz majd, amikor már idősebb lesz, amikor nem lesz rám szüksége minden apró-cseprő dolog miatt.

Néhány évvel később az öccsével a karomban tanítom neki, hogyan kötheti meg a cipőjét. Felmérgeli magát, mert egyedül nem megy neki, azt viszont nem akarja, hogy segítsek. Két totyogóról és egy csecsemőről kell gondoskodnom, és perceken belül el kell indulnunk, ha nem akarunk késni, ezért megkötöm helyette a cipőt. Kiborít, hogy sír, és az anyaság most, hogy két totyogóról és egy csecsemőről kell gondoskodnom, nehezebb tehernek tűnik, mint eddig bármikor.

A fiam negyedikes, és a szülinapja alkalmából Angry Bird-ös sütiket szeretne bevinni a suliba. Késő estig ébren maradok, hogy megsüssem neki. Mostanra eljutottunk oda, hogy ha lefektetem a három gyerekemet, mindhárman az ágyukban maradnak reggelig, így aztán van időm fennmaradni egész este, hogy süssek. A legidősebb fiam másnap reggel majd kiugrik a bőréből a sütik láttán, aztán megkér, hogy mégis vigyem be a sütiket inkább én, mert ha ő viszi, az ciki. Miközben teljesítem a kérését, tudatosul, hogy valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy megünnepli a szülinapját az iskolában.

11 éves, és a régi bicaját hajtja. Idén nyáron a nagyapja mellett dolgozik, hogy elég pénzt gyűjtsön ahhoz, hogy újat vegyen magának. A pénz szeptemberre gyűlik össze, a fiam pedig önállóan veszi meg az új bringáját. Ő beszél az eladóval, sztorizgatnak, összenevetnek: én pedig rájövök, a fiam megváltozott. Már nem az a gyámoltalan, segítségre szoruló gyerek, aki volt. És ettől a naptól kezdve én, az anyukája se látom annak.

Most 14 éves. Hogy jutottunk idáig? Hova tűnt az a pici fiú? Az egyik nap még arra tanítottam, hogyan kösse meg önállóan a cipőjét, most pedig csak nézem, ahogy egyedül biciklit vesz, és buliba megy.

A minap végignéztem, ahogy bezselézi a haját suliba indulás előtt. Tudta, hogy nézem, de fogalma sem volt arról, hogy arra a napra gondolok, amikor először a kezembe vehettem őt. Ahogy fogalma sincs arról a bűntudatról, amit akkor éreztem, mikor valamiért nem lehettem vele. És arról sincs, valójában milyen nagyon szeretem őt.

Fogalmuk sincs, hogy mikor rájuk nézünk, egyszerre látjuk bennük a csecsemőt, a totyogót, a kisgyereket és a férfit vagy nőt, aki lesz belőlük. Fogalmuk sincs, hogy minden alkalommal, mikor rájuk nézünk, egy pillanatra még a lélegzetünk is elakad.”

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]