Életmód

45 év alatt 30 ezer Big Macet evett, kutya baja

A 64 éves, nyugdíjazott börtönőr a 30 ezredik Big Macjét ugyanabban az étteremben ette, amelyikben az elsőt.

A most 64 éves, nyugalmazott börtönőr, Don Gorske élete 1972-ben változott meg gyökeresen: abban az évben kóstolta meg ugyanis először a Big Macet, a szendvicset, amibe úgy beleszeretett, hogy a következő 45 évben mindössze nyolcszor hagyta ki a napi menüjéből.

Az első ilyen alkalom 1982-ben volt: akkor egy hóvihar miatt zárva találta az éttermet. Legközelebb hat évvel később, 1988-ban tartott szünetet, édesanyja halála napján. Gorske ugyanis megígérte neki, hogy úgy emlékezik meg az elvesztéséről, hogy BigMac-böjtöt tart.

A férfi 45 év alatt összesen 30 ezer szendvicset fogyasztott el: több mint ezret már az első év alatt. Gorske elismerte, bár az étrendje korántsem egészséges, neki egyelőre kutya baja sincs. Legalábbis ezt mutatja a legutolsó orvosi vizsgálatának eredménye, ami szerint az egykori börtönőr koleszterinszintje alacsony, vérnyomása pedig tökéletes.

Gorske a jubileumi, 30 ezredik Big Macet pénteken fogyasztotta el ünnepélyes keretek között ugyanabban az étteremben, ahol az elsőt is. A 64 éves férfi megszállottságát jelzi, hogy az ünnepi szendvics mellé távozáskor rendelt még egyet, hogy otthon majd legyen mit enni. „Ki tudja, talán épp akkor fogom megenni, amikor magamat látom a hírekben?!” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top