Életmód

9 hasznos tipp, ha eleged van a panaszkodásból

Kevés ember vitatkozna azzal, hogy a magyarok többsége imád panaszkodni. Pedig a sok, szavakba öntött negativitással önmagunkban is kárt teszünk, és hátráltatjuk saját boldogulásunkat. A következő tippek egy kis segítséget nyújtanak abban, hogyan tegyük életünket jobbá, és mit tegyünk a siránkozás helyett.

Amikor a panaszkodás észrevétlenül a szokásunkká válik, nehéz tőle megszabadulni. A leghatékonyabb módszer, ha a rossz szokást behelyettesítjük egy jó szokással. Ciara Conlon coach és blogger összefoglalta, mik azok a jó szokások, amik egy sikeres ember életéből nem hiányozhatnak.

1. Légy hálás

Tudományosan kimutatták, hogy a hála, azáltal, hogy ráirányítja a figyelmünket a jó dolgokra az életünkben, csökkenti a depresszió esélyét, és enyhíti a már meglévő tüneteket. Készíts egy listát azokról a dolgokról, amiknek örülni tudsz az életedben, illetve amiért hálás vagy, akármilyen apróságról is legyen szó. Ezt a listát mindennap egészítsd ki valami újjal. Meglátod, hogy nagyon nehéz úgy rosszkedvűnek lenni, vagy sötéten látni a dolgokat, ha közben azzal szembesülsz nap mint nap, milyen szerencsés is vagy valójában.

2. Dicsérj meg másokat

Akárcsak a hálaadás, ha másoknak örömet szerzünk, az nekünk is jólesik. Nem kell mást tenned, csak tedd szóvá, ha valaki valamit jól csinált a környezetedben, akár otthon, akár a munkahelyeden. Legyen az egy jól sikerült vacsora, vagy egy szép tiszta konyha. Mindenkinek jólesik, ha észreveszik, és értékelik a fáradozásait. A viszonzás sem fog elmaradni.

3. Fókuszálj a sikerre

A pszichológiában primingnak hívják azt, amikor egy inger hatással van arra, hogyan reagálunk egy következő ingerre. Ha a fejünk tele van negatív gondolatokkal, akkor a továbbiakban is csak ezeket fogjuk észre venni. Gondolj arra, mit szeretnél elérni, és keresd hozzá az eszközöket. Ha így állsz a dolgokhoz, azt fogod észrevenni, hogy hirtelen sokkal több lehetőség jön szembe.

4. Gyakorold az elengedést

A múlton rágódni nincs semmi értelme. Ami már megtörtént, és megváltoztathatatlan, csak visszahúz és eltereli a figyelmet az újonnan jövő dolgokról. Foglalkozz azzal, amit megváltoztathatsz, amit te tudsz irányítani.

5. Vállald a felelősséget

Aki panaszkodik, az áldozattá válik. Te döntöd el, hogy mi szeretnél lenni. A körülményeid áldozata, vagy aki irányítja az életét? Ahelyett, hogy panaszkodnál az életed miatt, tedd meg az első lépéseket, hogy megváltoztasd, ami nem megfelelő benne. Ne feledd: te irányítod a jövődet.

6. Cselekedj

A panaszkodás a szorongás egyik megnyilvánulása, ami pedig abból ered, hogy azt érezzük, hogy nem mi vagyunk a sorsunk irányítói. Ha nem tetszik a helyzet, amiben vagy, kezdd el apró lépésekben megváltoztatni.

7. Készíts tervet

Ha rászántad magad, hogy cselekedj, és megtedd az első lépést a helyzeted megváltoztatására, a legjobb, ha kitalálsz hozzá egy tervet. Elsőre talán nem tudsz mindent átlátni, ezért ha megvan a cél, akkor kezdd el lebontani kisebb feladatokra. Olyan mikrocélokat tűzz ki magad elé, amiket biztosan meg tudsz valósítani, pl. források, vélemények keresése az interneten, vagy regisztráció egy munkaerő-közvetítő weboldalon. Minden kis feladatot írj le magadnak, így fejben is jobban tisztul a kép, és az egyes feladatokat írd be a naptáradba is, hogy biztosan ne felejtsd el őket megcsinálni.

8. Eddz rendszeresen

A rendszeres edzés arra szoktatja a testedet és az agyadat is, hogy mindennap tegyél valamit magadért, és légy aktív. A rendszeres sport olyan, mint a kis feladatokra lebontott terv az élethelyzeted megváltoztatására. A testi épülés lendületet fog adni a szellemihez is, így könnyebben szokássá teheted mindkettőt.

9. Légy boldog

A boldogsághoz vezető út maga a boldogság. Boldognak lenni tudatos döntés. Ha valami rosszul sikerül az életedben, ne csak ülj tétlenül, és várd, hogy jobbra forduljon, hanem kelj fel, és változtasd meg. Azért panaszkodunk, mert nem vagyunk boldogok. Akkor hagyjuk abba a panaszkodást, és tegyünk valamit, amitől jobban érezzük magunkat!

via

Összeállította: Maróti Emese

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top