Életmód

Szülése után fél évvel már fitneszbajnokságot nyert

És azt is elmondja, hogy tudta ezt elérni.

A Bromleyban élő Ingrida Radevic tavaly adott életet kislányának, Ariának. A terhesség alatt a normál testalkatú nő 82 kg-ra hízott meg, a szülés után azonban kőkemény diétába kezdett, és mostanra 25 kg-ot fogyott.

Most először azt is elárulja, hogyan.

„Minden reggel ötkor kelek, hogy egy negyvenperces kardióedzést beiktathassak a napomba, mielőtt a férjem felkel. Esténként pedig két-három órát erősítek, heti egy pihenőnappal.” Persze egy ilyen intenzív edzésterv áldozatokkal is jár:

„Néha épp csak köszönünk egymásnak, amikor a párom hazaér, én pedig indulok munkába.”

Transformation Tuesday ✌🏼

Ingrida Radevic (@ingrida.fit) által megosztott bejegyzés,

Az erőfeszítések meghozták az eredményüket: a fitt anyuka megnyerte az Amatőr Díva Fitnesz Modell versenyt – kevesebb, mint egy évvel Aria születése után, az Instagramon pedig több mint 55.000 követője van.

A legjobb tanács, amit azoknak az anyukáknak adhat, akik a szülés után is fittek szeretnének maradni, az, hogy közvetlenül a szülés után hagyjanak időt a testüknek a regenerálódásra, figyeljenek arra, hogy friss, egészséges ételeket fogyasszanak szoptatás alatt, és amikor bírnak, kezdjenek el edzeni. „Ez nincs konkrét időhöz kötve. A lényeg, hogy ne erőltesd magad túl, és csak akkor kezdd el, ha készen állsz rá.”

Forrás: Daily Star.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top