Életmód

Fogamzásgátlótól halt meg, nyomoz a rendőrség

Vizsgálatot indított a rendőrség annak a fiatal lánynak a halálával kapcsolatban, aki édesanyja szerint fogamzásgátló tabletták miatt vesztette életét.

Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség annak a 18 éves kecskédi lánynak az ügyében, aki édesanyja szerint fogamzásgátló tabletták miatt kapott tüdőembóliát, ami a halálához vezetett.

„Az eljárás célja, hogy megállapítsuk, mi okozta a lány halálát. Az összefüggésben van-e a beszedett fogamzásgátló tablettával, illetve a halálával kapcsolatban megállapítható-e bárkinek a büntetőjogi felelőssége” – írta a Borsnak Racsné Galambos Gréta, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság referense.

6 nap után tüdőembóliát kapott és meghalt egy lány a fogamzásgátló tabletták miatt. Fotó: pixabay.com

A tragédiáról márciusban magunk is beszámoltunk: hat szem fogamzásgátló tablettát vett be március elején egy 18 éves kecskédi lány, akinél tüdőembólia alakult ki a pasztillák bevétele után, majd hat nappal később életét vesztette.

Az ügyhöz tartozik az is, hogy a lánynak a gyógyszertárban központi hiányra hivatkozva a korábban felírt készítmény helyett új tablettákat ajánlottak, amelyeknek ugyanaz a hatóanyaguk. Ugyanakkor a vényre adható fogamzásgátló használata előtt erősen ajánlott a trombózisszűrés, ha pedig ez elmarad, az orvos felelősségre vonható. Mellékhatása ugyanis a trombózisveszély, ami tüdőembóliához vezethet.

A gyógyszerész szerint ők szakszerűen jártak el, a recepten pedig nem volt megjelölve meg, hogy az egyik szer nem helyettesíthető a másikkal, bár a hatóanyaguk ugyanaz. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top