Tényleg mindig erősnek kell lennünk?

A betegségből való kilábalást követően elgondolkoztam, hogy a félreértelmezett pozitív gondolkodás egyik nem túl áldásos mellékterméke az, hogy picit túltoltuk az „erős vagyok” erőltetését a világunkban, nem engedve meg magunknak azt, hogy bizony „gyengék” is lehetünk. Mert nem feltétlenül kell halálesetnek vagy betegségnek történnie ahhoz, hogy egyszerűen soknak érezzük azt, ami történik velünk. Különösen, ha hosszú hónapok, netán évek telnek el megfeszített munkával pihenés vagy regeneráció nélkül.

Spirituális tévhitek: így erősítsd a lelked

Mert vannak ilyen élethelyzetek, amikor igenis az élet megköveteli tőlünk a helytállást, azt, hogy figyelmünket és fókuszunkat a cél érdekében maximalizáljuk, és ha nem észleljük időben, bizony a megfeszített munkának nem várt következményei lehetnek. Közben pedig mintha egyfajta elvárássá nőtt volna nők és férfiak körében egyaránt, hogy erősnek kell lenni, mindig topon kell lenni. A külső elvárással azonosulva mindezt már magunktól is elvárjuk, tartva attól, hogy ha nem vagyunk elég erősek, akkor nem vagyunk elég jó nők, férfiak, anyák, apák, barátok, feleségek, férjek stb.

Pedig egyszerűen mindez nem életszerű. Emberek vagyunk, hol jobb, hol rosszabb napokkal, és az egymás elé emelt falaink akkor fognak leomlani, ha ki merünk lépni mögülük, és nem burkolódzunk a sebezhetetlen hősök álarcába, hanem megmutatjuk, ha fáj, ha olykor nehéz, ha most éppen nem könnyű. Mert a gyengeség nem feltétlenül jelent erőtlenséget, pusztán azt, hogy szabad megállni.

Szabad segítséget kérni, pihenni, felépülni, újra erőt gyűjteni. Hogy ne legyen olyan nagy a nyomás hosszú időn keresztül, hogy könnyebb legyen elviselni a nehéz napok fáradságait. Teljen akár egy napba, vagy egy hétbe, netán hónapba, az Önmagunkkal szembeni megengedés kulcsfontosságú. Ha nem vagyunk annyira szigorúak magunkkal, ha megengedünk magunknak olyan dolgokat, amiket eddig akár nem, az egész életünk sokkal könnyebben fog tudni működni.

Úgyhogy nem, nem kell mindig erősnek lenned. Sőt, nem kell mindig erősnek látszanod sem. Nem kell szuperhősnek vagy tökéletes feleségnek, anyának tűnnöd. Maradj ember a hétköznapokban azzal, hogy vállalod a sebezhetőségedet és azt, hogy nem vagy tökéletes. A családi, baráti és a párkapcsolatok legnagyobb titka ez, amire csak az igazán erős emberek képesek. Csak az igazán erős nők és férfiak mernek olykor gyengék is lenni, sírni és megmutatni azt, hogy mennyire törékenyek.

Nincs semmi baj azzal, ha olykor összetörünk, mert van, amikor ez kell ahhoz, hogy újjászülessünk. És olykor pont a „gyengeségünk” megmutatásával invitálunk másokat is arra, hogy ők is merjék megmutatni magukat. Megmutatni azt, hogy nekik sem mindig könnyű, és merjék vállalni egyszerűen csak önmagukat, a helyzetüket és az érzéseiket.

Ne tökéletesek akarjunk lenni, sokkal inkább emberiek. Elvárások, sokszor a saját magunk iránt támasztott elvárások elengedésével, őszinte érdeklődéssel egymás felé, a figyelmünkkel, a szeretetünkkel és az elfogadásunkkal. Megengedni magunknak és ezzel egy időben másoknak ezt a fajta tökéletlenséget, ez adja azt a támogatást és valódi erőt, aminek köszönhetően főnixmadárként támadhatunk fel a nehéz időszak után. Mert köztudott, hogy ami ellen küzdünk, azt erősítjük. Így ha nem engedjük meg magunknak a gyengeséget, az álerősség hazugsága egyszer csak rádől az életünkre, és bizony sokkal nagyobb károkat okoz.

Igen, erős vagy. Igen, képes vagy mindenre. Igen, ne add fel. De egyszerűen csak merd vállalni, ha olykor nehéz. Mert nem, nem kell mindig erősnek lenned.