Amikor azt mondom, szorongok, valójában ez történik velem

„A szűk környezetem, mikor meghallja, hogy épp szorongásos epizódom van, igyekszik megnyugtatni. Hogy minden rendben lesz. Hogy nincs mitől tartanom. Hiába magyarázom, hogy nincs kedvem emberek közé menni, se inni, mert attól a tüneteim csak rosszabbak lesznek, győzködnek, hogy menjek, jó lesz, ha kicsit kiengedem a gőzt, hogy az majd segít a tüneteken” – így kezdi a HuffPost oldalára írt vallomását Gina Decicco.

A fiatal nő évek óta szorongással él, és bár elmondása szerint mindent megtesz, hogy megértesse környezetével, miről is szól ez a mentális betegség, csak kevesen értik meg őt. Épp ezért billentyűzetet ragadott, és hosszú cikkben írta le, min megy keresztül egy-egy szorongásos epizód alatt. Mindezt azért, hogy egyszer és mindenkorra megértesse a körülötte élőkkel, ez nem olyasvalami, amin egyik pillanatról a másikra túl tudna lépni.

A szorongásos betegségek egyik legnagyobb csapdája, hogy relatíve jól nézünk ki. Egy avatatlan szemnek mindenképp. Jó a hajunk. A ruháink is úgy állnak rajtunk, ahogy kell. Csakhogy mindeközben a szívünk úgy kalapál, mintha ki akarna ugrani a mellkasunkból. Forog velünk a világ, a lábaink egyik pillanatról a másikra már nem bírják el a súlyunkat. Persze közben magunknál vagyunk, élünk és létezünk. Ha nem mondjuk, észre se veszed, hogy baj van. Akkor jól vagyunk, nem igaz? Nem.

Gina szerint a legfontosabb, amit mindenkinek tudnia kell erről a mentális rendellenességről, hogy ez nem egy konstans állapot. „Vannak napok, amikor mosolygós vagyok, haladok a munkámmal, találkozom a barátaimmal. Amikor jól vagyok. Aztán következik egy olyan, amikor az ágyból se tudok kimászni. Szóval a betegség hullámzik, és olykor teljesen váratlan időpontokban temet maga alá.”

És ha ez még nem lenne önmagában elég rossz, a betegség Gina szerint mérgezi az emberi kapcsolatait, és gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy bízzon másokban. „Egy nap sem telik el úgy az életemből, hogy egy kis hang az agyam hátsó részében ne mondaná azt, ha nem lenne a szorongás, minden mennyivel szebb és jobb lenne. Hogy ha nem lenne a szorongás, teljes életet élhetnék. Csakhogy nincs választásom. A szorongással együtt vagyok az, aki vagyok.”

Ez persze nem jelenti azt, hogy Gina ne tenne meg mindent azért, hogy tünetmentes legyen. Mint írja, a mentális zavarnak vannak hatékony gyógymódjai, és ő készen áll arra, hogy mindet kipróbálja, ha kell. „Egy rakás dolgot teszek azért, hogy boldog legyek: írok, énekelek, színezek. Mert úgy vettem észre, hogy ezek azok a dolgok, amik sikerélményt adnak, és amik mind megnyugtatnak. És persze járok terápiára is, amit minden hozzám hasonlónak csak ajánlani tudok.”

Amikor azt mondom neked, szorongással élek, valójában azt akarom kérni, hogy légy velem türelmes, hogy támogass. Hogy tudd, bármit teszek is, azon gondolkodom, hogy az téged hogy fog érinteni. Hogy mindennap harcolok azért, hogy visszaszerezzem az irányítást az életem felett, de néha kevés vagyok. Hogy tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset, de ha elfogadsz így, ahogy vagyok, mindig ott leszek melletted. Amikor azt mondom, hogy szorongással élek, egyszerre figyelmeztetek és vagyok hálás azért, hogy ennek ellenére is engem választottál.