Életmód

23 órát várt a mentőkre, meghalt

Majd további hetet a mentőben, a kórház előtt.

A 48 éves walesi Darren Williams akkor hívta ki a mentőket, amikor idős édesapja otthon elesett. A 80 éves férfi eszméleténél volt, de zavartan viselkedett, ezért nem mozdították el a földről, nehogy valami kárt csináljanak. Néhány óra elteltével azonban Darren és testvére, Leigh felsegítették apjukat és leültették.

A segítség azonban továbbra sem érkezett meg, csak másnap reggel, 23 órával a telefonhívás után. És akkor is csak a swanseai Morriston Kórház bejáratáig vitték, ahol további 7 órát kellett várnia az ellátásra. Ráadásul ez alatt az idő alatt a mentőszolgálat kérésére semmilyen gyógyszert nem adtak neki – ide értve azt a mintegy 30 tablettát, amelyet ez idő alatt krónikus betegségeire szednie kellett volna.

Darren Williams szerint ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy néhány nappal később az édesapja a kórházban elhunyt, hiszen a gyógyszerek között volt olyan, amelyik a férfi szívbetegségét kezelte, és az orvosok szerint a halál oka éppen szívelégtelenség volt. „Egyszerűen hihetetlen. Még mindig velünk lehetne” – mondta Darren.

A Walesi Mentőszolgálat közleményt adott ki, amelyben részvétüket fejezik ki a Williams-családnak, és ígérik, hogy az ügyet kivizsgálják.

Forrás: Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top