Életmód

Sok anyajegyed van? Ezért figyelj rájuk!

Minden ember testén található valamilyen bőrhiba szemölcs, anyajegy, májfolt, pigmentfolt vagy valami más elváltozás. Ezeknek jó része általában csak esztétikai problémát jelent, ezért nem törődünk velük, pedig kellene!

Igaz, hogy kicsit körülményes hercehurcát jelent itthon SZTK-alapon elrendezni a bőrügyeket, de nem lehetetlen küldetés. Gondolj csak bele, milyen régóta nézegeted magadon azt a szemölcsöt, és tudod, hogy le kéne szedetni, de mondván, „erre nincs időm”, inkább tovább nézegeted, és bizonygatod magadnak, hogy „majd elmegyek”.

Valahogy én is így voltam ezzel egy rossz SZTK-s élmény után, amikor körülbelül 16 éves lehettem, és egyszerre szedtek le egy kiálló anyajegyet a fejemről, egyet pedig a nyakamról. A helyi érzéstelenítésnek köszönhetően nagyjából 15 perc alatt kész voltam, viszont bugyira kellett vetkőznöm, és leszíjaztak, ami egyszerűen borzasztó érzés volt. Ébren, a zöld lepel alatt – bármilyen orvosos sorozatban elfért volna. Miközben egyébként az egész „műtét” semmiség. Kicsit oda kell figyelni tisztálkodásnál körülbelül egy hétig, na de ez minden, csak nem gond.

A beavatkozás után hivatalból elküldik szövettanra a mintát, és már meg is voltam. Végre újra normálisan néztem ki, na nem egy vattapamaccsal a fejemen, de egy bravúros hajgumizás, és már nem is látszott.

Amikor ismét nyakamba vettem a bőrgyógyászatot

Szóval, csaknem tízévnyi várakozás után ismét nyakamba vettem a bőrgyógyászatot. Sajnos a terhesség kevésbé áldásos tünete volt, hogy lett még három nagyon csúnya, kiálló anyajegyem, amik megnőttek; hogy a hormonok, vagy a vizesedés, vagy más oka volt ennek, nem tudom. Mindenesetre már a közelgő nyár gondolatától is rosszul voltam, mármint, hogy esetleg más is megláthatja a kis hibáimat. Nem beszélve a tükörképemről. Tudom, vannak,  akik szeretik az anyajegyeiket, de én sem a sajátomat, sem a másét nem tudom elviselni.

Ezúttal nem akartam újra végigmenni a szépségig vezető rögös úton, úgyhogy magánrendeléseket kerestem. Mit ne mondjak, összesen több mint 200 ezer forint lett volna ez a kis szépészeti semmiség. Tehát azóta új kerületben, egy másik SZTK-ban hamar pontot tettem az ügy végére. Illetve, úgy voltam vele, hogy van időm, ha eddig kibírtam magamon ezeket a szemölcsöket. Legalábbis azt hittem, hogy ráérek, de kiderült, hogy annyira azért nem, hiszen éppen felkészülési időszakban vagyok a futószezon elején, és hamarosan egy 10 kilométeres verseny várja, hogy ezt is kihúzhassam a bakancslistámról.

Szerencsére elég jó fej a sebészem, és az egyik versenyem utánra ütemeztük az anyajegy-eltávolítást, de azzal nem számoltam, hogy egy hét, mire varratszedésre kerül a sor, majd mire újra időpontot kapok stb. Szóval eltelt jó másfél hónap, mire mind a három anyajegyemtől megszabadultam. Igaz, így rövidebb az idő, ami alatt feltornázom magam ahhoz, hogy újra formában legyek a versenyidőszakra.

anyajegy„Kevesen foglalkoznak a külsejükkel anyajegy, szemölcs szempontból. Itt, a sebészeten sok mindennel találkoztam már. A fiatalabbakat még csak-csak elrángatja a szülő, de a fiatal felnőttek és a középkorúak akkor jönnek, ha bajt sejtenek. Az idősek tudatosabbak, ha végignéz a váróteremben, alig látni más korosztályt. A magánrendelésre inkább azok járnak, akiknek valamiért sürgős a dolog. De a Photoshop világában pusztán az esztétika aligha számít. Pedig ennél jóval komolyabb szövődményei is lehetnek egy anyajegynek, főleg a kiállók folyamatos irritációnak vannak kitéve, és ami ma egészséges, az holnap már nem biztos. Mivel erre nincs garancia, érdemes évente legalább egyszer, de inkább kétszer szűrővizsgálatra menni. Jól tudom, hogy mindenki rohan, és a rendelések java munkaidőben van, de ennyivel mindenki tartozna magának. Ha probléma van, akkor egyszerre mindenki szabadkozni kezd, hogy miért nem jött hamarabb…” – nyilatkozta dr. Vérhalmi Zoltán sebész.

A szakember továbbá azt is elmondta, hogy úgy tudunk többet tenni magunkért, ha kerüljük a napozást és a szoláriumot. A korral jár, hogy egyre több bőrelváltozásunk lesz, de hajlam kérdése is: akinek egyszer volt, idővel valószínűleg újra lesz. Nem kell minden egyes darabot leszedetni, mert hegekre cseréljük csak a szemölcseinket. Viszont egyet érdemes megfogadnunk, hogy legalább évente ellenőriztetjük magunkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top