nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Théta-Tangó: a mozgásterápia, ahol minden egyes mozdulatunk tükrözi a lelki világunkat

Théta-Tangó: a mozgásterápia, ahol minden egyes mozdulatunk tükrözi a lelki világunkat

Benő Évi 26 évesen találkozott először az argentin tangóval, és annyira beleszeretett, hogy a hivatásává vált. Otthagyta a biztos állását és kialakított egy mozgás alapú önismereti rendszert, a Théta Tangót.
Stern Ágnes
Stern Ágnes
f Ajánlom

Én magam is jártam Benő Évi egyik Théta-Tangó-csoportjába és rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodtam. Megtudtam, hogy miről is szól a tangó valójában, és rájöttem, hogy nem kell profi táncosnak lenni ahhoz, hogy az ember megtapasztalja azt az áramlást és (önmagával való) egységélményt, amit ez a tánc adhat, hogy minden egyes mozdulatunk tükrözi a lelki világunkat. Most pedig Évivel beszélgetve megismerhettem az ő útját. Azt, hogy milyen az, ha beleszeretsz valamibe, érzed, hogy az a feladatod, és ami korábban a hivatásod volt, az aktualitását veszti.

Elmeséled, hogyan találkoztál a tangóval?

Geológusként kerültem Torinóba egy doktori ösztöndíjjal. Semmilyen táncismeretem nem volt. A kollégium egy ünnepséget szervezett a piactéren. Arra a képre emlékszem, ahogy egy bemutatótáncban, egy piros ruhás nő és egy férfi – a későbbi első tangótanáraim – táncolnak ölelésben. Teljesen lenyűgözött az az átélés, befelé figyelés és néma kommunikáció, ami köztük volt. Ez egyhatalmas érzésáradatot generált bennem, amiről addig nem is tudtam, hogy létezik. Gyorsan körbekérdeztem, hogy ez milyen tánc. Mert én ezt meg akarom tanulni! Mondták, hogy ez az argentin tangó, aminek, mint kiderült, Torinóban elég nagy hagyománya van.

Az első saját tangólépéseid is ilyen euforikusak voltak?

Tanulni először teljesen más volt, mint csak nézni. Ráadásul én addig csak sportcipőben vagy bakancsban jártam. Ezért az első pár hónapban a táncórák mellett azt is meg kellett tanulnom, hogy milyen érzés magas sarkúban az élet. 

A tánctechnika elsajátításán kívül milyen új felismeréseid voltak még?

Rengeteg új dolgot tapasztaltam meg. Az akkori barátom volt a táncpartnerem, az a szavak nélküli kommunikáció, ami kinyílt köztünk, nagyon érdekes volt. Nem szavakkal beszéltük meg a szándékunkat, hanem testbeszéddel, jeleznem kellett, ha úgy éreztem, hogy túl erős impulzust ad, és neki is, ha esetleg nem érezte elég erősnek a köztünk lévő kapcsolódást. Többször jött az a késztetés, hogy most olyan szépen odamondanám neki, amit szerintem nem jól csinál, főképp, mert a való életben is a párom, de nem mondhattam, nem szólhattam rá. Később jöttem rá, hogy ezek mind tükrök voltak felém, tehát amik engem zavartak, azok nem az ő nehézségei voltak, hanem az enyémekre világítottak rá.

Mivel elvitted a csoportot milongára (tangótáncest – a szerk.), tudom, hogy az első ilyen élmény elég sokkoló, hiszen az ember hirtelen belekerül a mély vízbe, esetleg idegenekkel is táncol, sok az új arc, profi táncosok is vannak stb. Emlékszel még, hogy te ezt hogyan élted meg?

Sosem felejtem el. A barátommal mentem, de bátorítottuk egymást, hogy mással is táncoljunk, hiszen az is fontos megélés. Úgy képzeltem, hogy mivel én kezdő vagyok, úgysem fog senki felkérni. De tévedtem. Az történt, hogy volt egy japán férfi vendégtáncos, és ő bizony felkért. Én pedig nagy meglepetésemben elfogadtam. Ott találtam magam vele szemben, és ő zárt ölelésben kezdett táncolni velem. A tangóban van zárt és nyitott ölelés, zárt ölelésben addig csak a barátommal táncoltam. Azt éreztem, ahogy ez a táncos váratlanul átölelt, hogy elkezdek remegni. És utána arra is rájöttem, hogy ezt ő is érzi…, akkor ráadásul elkezdtem szégyellni magam, és úgy éreztem, hogy ebből már nem lehet jól kijönni. De mivel ő gyakorlottabb táncos volt, az történt, hogy megtartott, és hagyta, hogy megnyugodjak. Azóta már tudom, hogy ez a normális, amikor egy páros akár percekig is csak áll és nem indul el, az azért van, mert meg kell érkezni. És ha a páros valamelyik tagjának ez éppen nehezebb, akkor a táncpartnere időt ad neki. Így alakul ki a bizalom és a kapcsolat a táncpartnerek között, hogy jelen tudjanak lenni a táncban. Később tapasztaltam, hogy ez mennyire fontos ahhoz, hogy áramlani tudjunk a táncban. Valójában az ölelés az első lépés a tangóban.

Torinóban az életed részéve vált a tangó. Mi történt, miután végeztél a doktori képzéssel?

Két állásajánlatot kaptam, az egyiket Budapesten, a másikat Genovában. Magyarországra húzott a szívem, de azért a biztonság kedvéért utánanéztem, hogy van-e Budapesten is argentin tangó. Ez akkor már olyan fontos volt az életemben, hogy tudtam, hogy csak oda költözöm, ahol létezik ez a tánc.

Hogy érezted magad az itteni tangós világban?

Amikor idejöttem, nagyon nehéz helyzetben találtam magam. Egyrészt azért, mert öt évig éltem olaszokkal, ahol sokkal nyitottabbak az emberek érzelmileg. Itt ezt nem észleltem, teljesen kívülállónak éreztem magam hónapokig a táncban és a mindennapokban is. A táncesteken nem kért fel senki, csak a szervező, ő is megkérdezte, hogy turista vagyok-e, a táncórákon nem volt partnerem, teljesen láthatatlannak éreztem magam. Zártnak tűntek az emberek. De szerencsére az élet úgy rendezte, hogy megismertem olyan tangósokat, akik szintén nemrég költöztek Magyarországra. Velük kezdtünk el külföldi tangós eseményekre utazni, Prágába, Bécsbe, Zágrábba… Minden hónapban egy hétvégén, de olyan is volt, hogy kettőn.  A nemzetközi viszonyokhoz jobban tudtam kapcsolódni, mint az itteniekhez, aztán pár év múlva már a budapestiekhez is sikerült. És közben egyre mélyebbre ástam magam a tangóban.

Hogyan?

Elkezdtem keresni és tanulmányozni, hogy hogyan is lehet bekerülni ebbe a flow-ba, érzelmi áramlásba, hogy miért van, hogy valakivel meg tudom élni, másvalakivel kevésbé. Ez volt az egyik legnagyobb kérdésem. Közben részt vettem néhány önismereti kurzuson, és egy meditációnál azt éreztem, hogy pontosan abban az ellazult, áramló állapotban vagyok, mint amikor tangót táncolok – így jött később a módszerem neve: théta agyhullám/théta állapot és tangó, azaz Théta-Tangó. Itt kezdtem el meglátni – és most nem a színpadi táncról beszélek, ahol koreográfiák vannak –, hogy nem arról van szó, hogy nekem nagyon sokat kell tanulnom, hogy megélhessem ezt az áramlást, hanem ez valójában attól függ, hogy mennyire vagyok harmóniában magammal és a másikkal.

Mi történt eközben a geológiával?

Bűntudatom lett. 10 évig tanultam, és 7 évig dolgoztam benne aktívan, azért választottam ezt, mert érdekeltek a Földünk folyamatai, ezzel akartam foglalkozni. De öt év után már láttam, hogy elvesztette számomra az aktualitását. Ez nagyon fájdalmas volt.  Mert amíg nem éltem meg, hogy a világ így működik, és hogy a fejlődésünket az szolgálja, ha mi is tudunk változni, addig nagyon nehéz volt.  Az elmém azt mondta, hogy „figyelj, hát 10 évet tanultál ahhoz, hogy kapj egy papírt, illetve hármat… És pár év múlva otthagyod a szakmát?!” De a szívem meg tudta, hogy oké, de közben beleszerettem valami másba. Éreztem, hogy az én jövőképem nem a geológia, nem az Excel-tábla, nem az iroda, hanem hogy tangós önismereti csoportokat vezetek. Nem volt könnyű, de szépen lassan megbarátkoztam vele, hogy el kell engednem a geológiát, és váltanom kell.

Hogyan kezdted a mozgásterápiás munkát?

2014 végéig dolgoztam alkalmazásban, de akkor már megvolt a Theta-Tangó név. Először tangósoknak vezettem néhány intimitás, kötödés, kapcsolódás témához kötődő háromórás foglalkozást, ahol nem a tangótechnikán, hanem az áramláson és a megéléseken volt a fókusz. Úgy működöm, hogy egyszerre csak egy dologra tudok 100 százalékosan összpontosítani, ezért hagytam magamnak időt az áthangolódásra. Bevállaltam, hogy ez egy új módszer, egy saját élményen alapuló mozgásterápiás forma, amit elindítok az útján. Egyelőre egyedül csinálom. 

Aztán a tangósok után jöttek a „kívülállók” is, akiket bevezettél a tangó és az önismeret világába. Hányadik 10 hetes kurzust tartod most? Mik azok a fontos dolgok, amik szinte minden csoportban kiemelt helyet kapnak?

A tizennegyediket. Mindegyik csoport más és más, én is rengeteget tanulok tőletek. Fontos a kapcsolatok és a kapcsolódások minőségének megértése. A nőknél a határok megtartása, felállítása, védése, az íratlan jogaink a tangóban és az életben. A másik az érzelmi csomag: mi, magyarok sokkal bezártabbak vagyunk érzelmileg, egy felszabadult táncban viszont kibomlanak a lelakatolt  érzelmi zsákjaink.  Felemelő, de egyben ijesztő is lehet hirtelen szembesülni ezekkel az új érzelmekkel.  De minden csoportban kirajzolódnak egyéni problémák is, amikkel foglalkozni kell. Sok képzésen és önismereti gyakorlati órán vagyok túl, most épp testterápiát tanulok, tehát úgy érzem, hogy folyamatosan tanulva és gyakorolva egyre tisztában látom a csoportdinamikát.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Szeretem látni, ahogy kinyílnak az emberek, és egyre felszabadultabbak lesznek. Nem csak a táncban, ez kihat a mindennapokra és a kapcsolatokra is. Életfeladatomnak a kapcsolódást tartom táncban kifejezve: ide elvezetni az egyént, ahol egy másik valóságával találkozhat egy biztonságos térben. Továbbá megadni a lehetőséget arra, hogy a tapasztalásalapú felismerések beépülhessenek a mindennapi életünkbe. És ami még nagyon fontos számomra, az a tangóélmény átadása. Ha ránézek egy képre, ahol egy pár tangót táncol, tudom, hogy mi az, ami ott megélhető, és szeretném ezt másoknak is megmutatni.

Megosztás Facebookon