Életmód

Ez a férfi a teste kilencven százalékát teletetováltatta, és még nem végzett

De ez csak a történet fele.

Az orosz származású Adam Curlykale húszéves volt, mikor élete első tetoválását elkészíttette. Üzenete egyszerű, ugyanakkor igen szimbolikus volt: a karjára íratta, hogy „létezem”. Ez az első munka mára már nem látszik, mert egy másik fekete réteg takarja el.

Jelenleg, 32 évesen, Adam testének 90%-át – ideértve a szemgolyóját is – valamilyen tetoválás díszíti, és a fennmaradó területtel kapcsolatban is vannak tervei. Ha egyszer sikerül besatíroztatni a hónalját, akkor szeretné a tenyerét és a talpát mandalákkal díszíteni.

„Mindig is tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek” – mondja. „A kedvenc színem a szürke. És most a bőröm színe is az.”

Adam egyébként azt vallja, hogy a saját testével kapcsolatban neki van döntési joga, és bármit megtesz, hogy ez a test olyan legyen, amilyennek elképzelte. „Az élet olyan rövid, úgyhogy már nem érdekel, hogy holnap mi lesz. Az élet itt és most történik.”

Mindezt azért mondja, mert 22 éves korában vastagbélrákkal diagnosztizálták. Több hónapnyi terápia után teljesen legyengült az immunrendszere. A rákot legyőzte, de ezzel együtt bőre pigmentációjának jó része eltűnt – ezt nevezik albinizmusnak. „Nem tudtam elfogadni magamat, és ezért mások sem fogadtak el engem. A tetoválások által fedeztem fel magamat újra. Szép lettem önmagam számára.”

Adam jelenleg tetoválóművészként dolgozik, de eközben borbély, énekes, pszichológus és – szokatlan külsejének köszönhetően – alternatív modell is. Sokszor azonban úgy érzi, a megjelenése akadályokat gördít elé: „Sosem akartam persze orvos, ügyvéd, pap vagy ilyesmi lenni. De néha az emberek még az élethez való jogomat is megkérdőjelezik, nem hogy munkát kínálnának.”

Forrás: The Sun.

Kiemelt kép: Facebook/Veronica Carol Blades

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top