Életmód

„Imádom, amikor a pasimmal veszekszünk, mindig beindulok tőle”

Miközben a nők egy része utál veszekedni, vannak, akik még provokálják is a szópárbajt. Hogy mégis miért? Erről is őszintén meséltek egy, a Whisper-oldalán feltett kérdés alatt.

A magam részéről én szívből utálok veszekedni. Leginkább azért, mert akárhányszor egy heves szócsata közepén találom magam a vőlegényemmel, minden alkalommal egy bizonytalan, hétfejű sárkánynak érzem magam, aki nemcsak hogy teljesen piszlicsáré dolgokon húzza fel magát, de ráadásul még az érzésein is képtelen uralkodni. A veszekedéseinket követő csend, a nagy hallgatás és hümmögés csak hab a tortán.

A helyzet viszont az, hogy bármennyire utálom is, sokszor veszekszünk. Legalábbis többször, mint szeretném. Legutóbb például azon csattantunk egymásnak, hogy a párom közvetlenül azután állt neki szendvicset gyártani, hogy én nagy műgonddal letakarítottam a konyhapultot. Az igazsághoz tartozik, hogy a vőlegényemnek nem erőssége, hogy eltakarítson maga után, így már akkor vigyázzba vágta magát az összes idegszálam, mikor nekiállt a műveletnek. Biztos voltam benne, hogy miután végez a szendviccsel, úgy hagyja majd az egészet, morzsástul, vajazókésestül.

veszekedes, parkapcsolat, konfliktus

Fotó: Thinkstock

Az, hogy tényleg így lett-e volna, végül nem derült ki, mert már azelőtt veszekedni kezdtem vele, hogy befejezte volna. Jó tíz percig mondtuk egymásnak a magunkét, mire végre meguntuk a dolgot. Aztán egymásra néztünk, nevettünk egy nagyot, és megöleltük egymást. Ha van bármi jó egy veszekedésben, na, az a békülés. Az tényleg nagyon jó, olyankor mindig egy kicsit közelebb érzem magam a páromhoz, mint előtte.

És meglepő, vagy sem, ez a „közelebb érzés” nem csak nálam akadt be. Mikor a napokban a Whisperen arról kérdezték a nőket, miért provokálnak veszekedést a párjukkal, sokan éppen ezt nevezték meg fő oknak: hogy közelebb érezzék magukat hozzá. Persze születtek ennél extrémebb válaszok is. Mutatjuk!

  1. Néha csak azért provokálok veszekedést a pasimmal, hogy hazaküldhessem, és magam lehessek. Nem tehetek róla, imádok néha egyedül lenni.
  2. Imádok veszekedni a szerelmemmel, mert mindig teljesen beindulok tőle. Néha azon kapom magam, hogy a semmiből csinálok ügyet, hogy aztán szexelhessünk egy jót.
  3. A veszekedés öröméért szoktam veszekedni a párommal. Rém unalmas, ha két ember mindig mindenben egyet ért, és jól kijön egymással.
  4. Én azért szeretek veszekedni a párommal, mert imádom, amikor a végén jól helyrerak.
  5. Alacsony a libidóm, szóval, ha épp nincs kedvem a szexhez, akkor mindig csinálok egy jó kis veszekedést, hogy megússzam a dolgot.
  6. Azért veszekszem a párommal, mert kíváncsi vagyok, hogy meg tudom-e a végére győzni őt arról, hogy ő kezdte.
  7. Én azért szoktam veszekedést provokálni, hogy lássam, hol a határ a páromnál.
  8. Szerintem nincs jobb dolog a békülős szexnél! Nem csoda, hogy az utóbbi időben gyakrabban veszekszünk a párommal!
  9. Én azért szoktam összeveszni a párommal, hogy kiderítsem, szeret-e még annyira, hogy megbocsásson.
  10. Mi főleg SMS-ben szoktunk veszekedni. És azért generálom a szócsatát, mert ez az egyetlen módja, hogy egy üzenetbe két-három szónál többet csikarjak ki belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top