nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Férfi vagyok, széttárt combokkal ülök a metrón, és akkor mi van?!

Férfi vagyok, széttárt combokkal ülök a metrón, és akkor mi van?!

Leülnél a metrón, de nincs hely, illetve lenne egy, sőt talán kettő is, ám azokat egy-egy széttárt férfiláb foglalja el. Mit teszel? Miért érzed rosszul magad? Mi ez az egész? Hogy képzeli? Minden, amit a manspreadingről tudni akartál, még akkor is, ha most látod először a szót.
Neményi Márton
Neményi Márton
f Ajánlom

Az oktatás és az egészségügy mellett ideje, hogy beszéljünk egy eddig az NLCafén is méltatlanul alulkezelt, pedig legalább olyan súlyos, a magyar társadalmat is mérgező jelenségről. Ez pedig a manspreading. A fenti jelzők attól függetlenül igazak, hogy tudod-e, mi az a manspreading.

Mi az a manspreading?

Maga a jelenség évszázados – nagyjából a közösségi közlekedés elterjedésével egyidős –, a szó egészen új, a feminizmus harmadik hullámának szakszava. Azt jelenti, hogy 

a férfi szemérmetlen testtartásban, lazán széttett lábakkal ül,

ami főleg a tömegközlekedésen neuralgikus pont. Például a metrón, ahol ugye egymás mellett kell ülni.

Leülnél közéjük? Fotó: Neményi Márton

A szó először öt éve bukkant fel, 2015-ben pedig bekerült az Oxford-szótárba is, a jelenség tehát hivatalosan is létezik. Definíciója rugalmas; hivatalosan attól a ponttól manspreading a manspreading (és nem csak sima spreading), hogy valaki a sajátján kívül még legalább egy ülőhelyet elfoglal a terpesztéssel. Ehhez a combok által bezárt szög általában legalább 45 fok kell, hogy legyen. Hosszú lábú férfiaknál esetleg kisebb.

A viselkedésnek természetesen számtalan olvasata van. A gendertanulmányok szerint látványos tünete ez annak, hogy míg a lányokat kiskoruktól fogva illemre, visszafogottságra nevelik, a férfiak „magától értetődő” privilégiuma, hogy úgy ülnek, ahogy akarnak, még akkor is, ha ezzel belemásznak a másik személyes terébe. Ha tényleg belemásznak, az mikroagresszió, ha nekik áll feljebb, konkrét agresszió. Az etikett szerint szimpla türhőség, az anatómia szerint azonban tök természetes jelenség. Erre mindjárt visszatérünk.

Mondanom sem kell, az egészen évek óta önfeledten veszekednek az öntudatos nők és a (szó szerint) sérülékeny férfiasságukat féltő fiúk. Ha az előbbiek feminista elméleti síkra terelik a témát, az utóbbiak azonnal visszaszólnak: nem azért ülnek így, hogy kifejezzék a dominanciájukat, hanem hogy legyen hely a nyomásra, hőre és az emberi (meg bármilyen) test számára egyébként sem természetes ülő pozícióra érzékeny heréknek és egyéb kiegészítőknek.

Otthon is ezt csináljuk, amikor nem lát senki, jó? Úgyhogy nem kell ez a duma az elnyomásról!

– mondják ilyenkor. Általában hozzáteszik, hogy a nők is szoktak ilyesmit, csak táskákkal. (Erre is van szó: shebagging.)

Fotó: Neményi Márton

Bár a vita (nyilván) az interneten zajlik, a probléma valós, mit valós, társadalmi léptékű! Madrid konkrétan teleragasztotta a buszait a terpeszben ülést tiltó matricákkal és hasonlót terveznek a metrókon is. New Yorkban egész kiállítást szentelnek a közlekedési etikettnek és lesz a madridihoz hasonló kampány is. Egyébként száz évvel ezelőtt jelentek meg először az ezt a jelenséget megzabolázni kívánó kezdeményezések (természetesen magát a szót nem használták), szóval a manspreading tényleg egyidős a metróval.

A tudomány – legalábbis a biológia – egyébként hellyel-közzel a férfiak oldalára áll. A nők testalkatuknál fogva (a csípő szélessége, a combnyak formája) könnyebben ülnek egyenesen, zárt lábakkal, szóval „illedelmesen”, mint a férfiak. Plusz – nyilván ez a lényeg – nekik ugye nem kell figyelniük a herékre sem, amelyeket bizony összenyomnak a belső combizmok összezárt lábakkal. Ez nem az én mentegetőzésem, hanem egy igazi idegsebész nyilatkozta az Independentnek, jó?!

Ez persze legfeljebb részben mentség, azaz, ha valaki rászól vagy csúnyán néz egy – oké, legyen akkor innentől kezdve magyar szó – manspreadingelő férfira, akkor nem korrekt visszaszólni, hogy

Hagyjál már, ilyen a csípőnk! Keress rá!

Már csak azért is, mert semmilyen tudományos érvelés nem magyarázza meg például ezt:

Forrás: Twitter / theuncommom56

És már csak azért is, mert közvetlen és empirikus kísérletek szólnak arról, hogy a genderviszonyok és a széttárt lábak bizony összefüggenek. Meglepetés: a férfiaknak tényleg elnézzük az ülve terpesztést, legfeljebb egy kicsit bunkóságnak tartjuk (főleg, ha tele a metró), ha azonban egy nő teszi ugyanezt, szemérmetlenül megbámuljuk. Akár szexuális kíváncsiságból, akár felháborodással, akár – mint a legtöbb esetben – egyszerre a kettő miatt.

Mindent elmond a Mic fenti videója, amelyben egy jó kiállású, fiatal, értelmesnek tűnő férfi három helyet (!) is elfoglalhat a metrón anélkül, hogy bárki szólna (vagy akár csak ránézne), kolléganője egy „sima” terpeszért kapja az ívet. Volt olyan utas, aki szemből titokban levideózta, és posztolta, mert úgy érezte, a látványt mindenkivel meg kell osztania. A lány egyébként még zárt lábakkal is képes szégyellni magát a metrón, a fiú számára az élmény, hogy a „szokásos” terpesztés helyett a kísérlet kedvéért még rá is játszhat a manspreadingre, izgalmas, macsó érzés volt. (Azért végül egy nénitől és egy fiatal férfitól ő is megkapta a magáét.)

A tudományos részt letudtuk az anatómiával, ám természetesen nem ilyen egyszerű: a pszichológia ugyanis egyértelmű összefüggést lát a (túlzott) magabiztosság, a mások kihasználására, csalásra való hajlam közt és aközött, hogy ki mennyi teret foglal el testével mások társaságában. (A főnökszékben terpeszkedő izé, főnökpóz ugye mindenkinek ismerős?) Szóval, ha a metrón terpesztő férfi tényleg csak saját elsődleges nemi jellegei figyelembe vételével igyekszik kényelmes pozitúrába helyezkedni, és részéről tényleg ennyi a történet, az üzenet akkor is rossz.

A megoldás természetesen nem a hatósági tiltás (ez eleve nagyon ritkán old meg bármit is) és nem a feminista kiáltványok posztolása (ami mondjuk ártani sosem árt, főleg, ha stílusos, vicces és húsba vágó). Sokkal egyszerűbb: ha ilyet látsz, a legjobb, ha egyszerűen szólsz neki. A manspreadingelő arcok ugyanis jó eséllyel egyszerűen csak így ültek le, és kész. Észre sem veszik magukat. Egy jól irányzott „ne haragudjon, összébb tudna húzódni?”, sőt helyzettől és szociokulturális környezettő függően egy „hallod, tesa, nem férek el!” csodákat tesz. A végén pedig az addig terpesztő férfi rosszabbul érzi majd magát, mint ahogy addig te érezted miatta.

Igen, nekem is tessék szólni, ha úgy van, nyilván én is bűnös vagyok, bár én aztán végképp nem direkt csinálom, eskü!

Megosztás Facebookon