Életmód

Plogging: fuss, és szedj szemetet!

Jó a szervezetnek, jó a környezetnek – új skandináv őrület, a szemétszedő futás, vagyis a plogging terjed a futók körében. Erről kérdeztük a Őry István futót, a Futólépés blog szerzőjét.

A skandinávok megállíthatatlanul reformálják meg az életünket számos területen. Gondoljunk csak a globálisan terjedő hygge vagy éppen lagom életérzéseket népszerűsítő könyvekre. Most pedig a sport területén álltak elő egy olyan új mozgalommal, ami nem véletlenül terjed a világ legkülönbözőbb pontjain, például nálunk is. Hogy mit takar a mozgalom? Az elnevezés a svéd plogga szóból ered, amit a svédek a vedd fel, és fuss szavakból alkottak, ennek az angolosított megfelelője a nálunk is elterjedt plogging. A két szóból már nem nehéz kitalálni, hogy mit is takar a plogging? A futás közbeni szemétszedést.

A testmozgás jó a szervezetnek, ha pedig közben az utunkba kerülő szemetet is felszedjük, akkor a környezettel is jót teszünk. A futóknál, kirándulóknál régóta alapvető dolog, hogy tevékenységünk közben óvják a természetet, nem tesznek benne kárt, nem szemetelnek. Persze az erdőt, a természetet mások is járják, olyanok, akik kevésbé tisztelik ezeket a szabályokat. Nos, az általuk széthagyott szeméttől mentesítik a területet a plogging gyakorlói. A ploggingot általában csapatban végzik, és arról sem feledkeznek meg, hogy az összegyűjtött szemétmennyiségről fotót készítsenek, majd azt a közösségi médiába meg is osszák, így ösztönözve még többeket a ploggingra és a természet, környezet tiszteletére.

A jelenségről és a hazai futótrendekről megkérdeztük Őry Istvánt, a  Futólépés blog szerzőjét is, aki többek között ingyenes futóklubot is működtet.

plogging, futas, szemetszedes

Őry István (forrás:facebook)

Itthon mennyire terjednek a futók között a nemzetközi trendek?

Aránylag gyorsan, köszönhetően az Instagramnak és a Facebooknak. Ha megjelenik egy új kiegészítő vagy futócipő, akkor elég gyorsan terjed a híre a fizetett online hirdetéseknek és influencereknek köszönhetően. A hazai rekreációs (szabadidős) futók követik ezeket a trendeket. Egyrészt örülök ennek, másrészt még boldogabb lennék, ha például a sérülésmegelőzési stratégiák vagy az egyszerűbb edzésmódszertani megközelítések is trendként viselkednének és hasonló mértékben terjednének itthon a futók körében.

Mit gondolsz a ploggingról?

Alapvetően jópofa és szimpatikus kezdeményezés. A futás mellett magam is törekszem egyfajta holisztikus megközelítésre, melyben ember-sport-természet egyensúlyban van, és a Futólépés nevű blogomon is próbálom ezt közvetíteni. Viszont azt látni kell, hogy a plogging nem a legjobb „edzéstípus” azok számára, akik például versenyekre készülnek. A szemétszedés közben gyakran meg kell állni, ami még egy regenerálóbb jellegű hosszú futás közben is ronthat az elérni kívánt edzésterhelésen. A plogging szerintem kifejezetten olyan futók számára lehet gyakran megoldható, akik nem készülnek komolyabban versenyekre, hanem egészségmegőrzés céljából futnak. Ennek ellenére ritkán beleférhet egy haladóbb futó számára is, hogy egy nagyon könnyű 10 km-es futás alkalmával ploggingoljon egyet.

Másrészről arra is ügyelni kell, hogy a szemeteszsákkal való futás miatt futás közben az egyik kar mozgása korlátozottá válik. Alapvetően minden futónak asszimmetrikus a mozgása, és ebből adódóan a terhelés sem egyenletesen oszlik el a jobb és a bal oldal között. Ennek következtében elég sok futósérülés alakulhat ki, ha ez a félreterhelés jelentős. Plogging közben az egyik kéz, amiben a szemeteszsák van, nem dolgozik, ezért a szervezet kompenzálni fog. Természetesen ennek akkor van jelentősége, ha hetente több alkalommal ploggingol a futó. Futó-specifikus erősítő gyakorlatokkal ezt is lehet ellensúlyozni.

Másik jó megoldás lehet, ha futós hátizsákkal fut az illető, és abba gyűjti a szemetet, bár abba nem fér olyan sok. Én annyival kiegészíteném a mozgalmat, hogy nemcsak a szemétszedés lehetne plogging, hanem a bejelentés is. Kevés a valószínűsége, hogy egy kidobott fotellal a hátán fog ploggingolni a lelkes futó, ha épp belefut egy ekkora zsákmányba. Ekkor érdemes az illetékes hatóságnak bejelenteni, hogy honnan kell elszállítani a szemetet. Kesztyűt érdemes minden esetben használni, ha ploggingra indulunk.

Itthon volt már ilyen akció?

Itthon is vannak kezdeményezések már, egyelőre kisebb futókörökről láttam képeket, akik futás közben megtisztították az erdőt amerre jártak. De olyanok is akadnak, akik egyedül vágnak neki a ploggingnak. Nagyon friss még a mozgalom, valószínűleg sokkal nagyobb megmozdulások is lesznek.

Hogy látod, mennyire szemetesek Magyarországon a futásra használt útvonalak?

Nagyon. Főként Budapesten szoktam futni, itt gyakori, viszont vidéken is megfordulok, sajnos ott is tapasztalható, hogy építési hulladék, fotelek, kanapék, szekrények vannak kidobva az erdő szélén. Amennyiben ez a mozgalom nem egy pár hónapig tartó trend lesz itthon, akkor a hazai futótársadalom jelentős mértékben hozzájárulhat a természet megtisztításához. Egyébként túrázók körében a szemétszedés „mozgalom” már régóta megfigyelhető, viszont futók esetében azért látványosabb, mert sokkal nagyobb területet tudnak ugyanannyi idő alatt bejárni (befutni), így több szemetet is képesek összegyűjteni.

Mennyire jellemző a futás és a környezetvédelem összekapcsolása itthon? Gondolok itt arra, amikor ilyesmi apropóból rendeznek futóversenyeket.

Néhány versenyről van tudomásom, például a Föld napján megrendezésre kerülő futóversenyek. Egyébként futók körében a környezetvédelemnek kiemelt szerep jut, hiszen természetközeli sportról beszélünk. Itthon jelenleg egy átalakulásnak lehetünk szemtanúi, az utcai futóversenyektől inkább a terepfutó-versenyek felé fordulnak a futók. Egyre népszerűbb terepen futni, és a terepen megrendezett futóversenyek alkalmával komoly szankciók járnak, ha valakit szemetelésen kapnak. Szerintem óhatatlanul is nagyobb figyelmet fordítanak a futók a környezetvédelemre, amennyiben gyakran járnak terepre futni. Minden futó számára csodás élmény friss levegőn, erdőben, mezőn, hegyen futni, és ezt értékelni is tudják, ha egyszer belekóstoltak. Utána másként viszonyulnak a környezetvédelemhez, sokkal tudatosabban szervezik az életüket ebből a szempontból is, ha módjuk van rá.

Főállású futóedzőként dolgozol? Kik járnak hozzád? Miben kérik a segítséged? Hogyan dolgozik egy futóedző?

Főállás mellett dolgozom edzőként, továbbá blogot is vezetek a sérülésmentes, egészséges futásról. Hetente egyszer (minden hétfőn 18:00-kor) tartok közösségi futást a Margitszigeten, bárki csatlakozhat hozzánk. Ez teljesen ingyenes a résztvevők számára, a Margitszigeti Atlétikai Centrum előtt szoktunk találkozni és onnan indul az edzés. Ezenkívül online is dolgozom együtt futókkal, edzéstervet készítek számukra, napi kapcsolattartás (telefon, skype, e-mail) van köztünk, és az előre meghatározott célok alapján készülünk a versenyekre. Az edzésterv nincs bebetonozva, előfordul, hogy újra kell tervezni, mert belázasodott a kisgyerek, emiatt nem tudott aludni az anyuka (a futóm), kimaradt egy edzés, stb. Az edzéstervkészítés és mentális felkészítés mellett életmód- és sporttáplálkozási tanácsokkal segítek. Szoros a kapcsolat köztem és a futóim között, közös munka, közös célok. Ehhez természetesen szükség van egy elszánt futóra is, ezért minden jelentkező számára egy részletes kérdőív kitöltése az első lépés. Utána tudom megmondani, hogy tudunk-e együtt dolgozni, igénybe tudja-e venni a szolgáltatást. A legtöbb esetben szeretnének fejlődni, jobb időt futni egy bizonyos távon. Én ebben tudok segíteni nekik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top