Életmód

Mostantól vérezzünk bele a világba, amikor menstruálunk?

A free bleeding kezdeményezés azt szeretné elérni, hogy a nők szabadon vérezzenek, azaz ne használjanak betétet vagy tampont menstruáció idején.

Szép dolog a feminizmus, lelkes híve vagyok, a női egyenjogúságot képviselem a mindennapjaimban én is. Például nem hívok férfi segítséget, ha össze kell szerelni egy gardróbszekrényt, és simán hazacipelem a nagybevásárlást zokszó nélkül, ha arra van szükség. Szóval mondhatjuk, hogy feminista vagyok, de azért a menstruációmat mégsem akarnám felszabadítani.

Most viszont itt van ez a nem is olyan új kezdeményezés, amiben arra buzdítják a nőket, hogy ne használjanak tampont és betétet, hanem hagyják, hadd folyjon ki belőlük a nagyvilágba a vér.

Még 1970-ből ered a Free Bleeding Movement, amit azért találtak ki, hogy megakadályozzák az akkoriban gyakori toxikus sokk szindrómát, amit a tampon használatával hoztak összefüggésbe, és ami akár halálos is lehet.

Pár éve azért ütötte fel újra a fejét ez a kezdeményezés, mert körbeszaladt a médiában Kiran Gandhi futónőnek a képe, aki úgy futotta le a London maratont, hogy menstruált, de nem tett be tampont, mert arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a menstruáció a nőiség természetes része. Most pedig valahogy előszedték a képét megint, és kampányolnak a free bleeding mellett vele. Bár tényleg teljesen normális, hogy menstruálunk, ne legyen tabutéma, és ne szégyellje magát egy nő sem miatta, de azért van pár ellenvetésünk a szabadon vérzés ellen.

Belegondolva, adódnának vicces, kínos szituációk, ha csatlakoznánk a free bleedinghez, és nem használnánk többé betétet.

Reggel megjön a menstruációd, nem teszel be betétet, tampont a free bleeding jegyében, hagyod, hogy csordogáljon le a bokádig a vér. Mit csordogáljon, ömöljön! Mert, ugye, azt mind tudjuk, mi, nők, hogy az első két napban olyan erős sokszor a vérzés, hogy néha a tampon és betét együtt sem tart ki egy óráig. Tehát a nap első öt percében máris televérzed a hálószoba szőnyegét, a széket, amire leülsz kávét inni, és a macskát, aki a lábadhoz dörgölőzik. De legalább a család többi tagja mindig tudja majd, hol jársz éppen, mert vércsíkot húzol magad után.

És ez még csak otthon van, ahol nem is annyira kínos, sokkal inkább bosszantó, mert aztán a vért neked kell feltakarítani, kimosni, macskát fürdetni. A kínos rész akkor kezdődik, amikor free bleedingelve kimész az utcára, a fenekednél egyre vörösebb nadrággal, amiben aztán nem tudsz leülni a buszon, vagy ha mégis megteszed, akkor ott marad utánad egy vértócsa, mint egy zsé kategóriás horrorfilmben. Ez finoman szólva sem lenne tőled figyelmes lépés az utastársaiddal szemben.

A munkahelyen aztán folytatódna a tortúra, a fenekedet kicsípné a vér, hiszen ott ülnél egész nap a nedvességben, átázott nadrágban.

Valószínűleg az iroda összes jóindulatú alkalmazottja szólna, és felajánlaná a segítségét, tartalék tamponját a táskája mélyéről, az összes rosszindulatú alkalmazott pedig suttogni kezdene a hátad mögött, hogy mégis mi történhetett veled, amiért olyan nyomokat hagysz magad után, mintha a zsebedben titokban disznóvágást tartanál. Vagy lehet, hogy úgy gondolják, hogy azért zacskót húzzunk a fenekünkre? Ki tudja, érthetetlen.

Ezekben a helyzetekben minden van, csak feminizmus nem, nem kell azért megőrülni. A betét és a tampon a javunkat szolgálja, ahogy a melltartó sem az elnyomás jelképe, hanem a megfáradt, nem annyira 20 évesen peckes mellek leglelkesebb támogatója. A free bleeding nem egészséges, nem hiszem el, hogy van ember, aki szeretne bokáig véresen császkálni, és ettől lenne büszke magára. Csak ne, kérlek, ne tedd!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top