Életmód

Esküvőjük alkalmából még 10 pár lagziját kifizették

Sokakat pont az esküvő ára tántorít el.

Az esküvő drága mulatság, ami még a legköltséghatékonyabb megoldásokkal is kimerítheti a családi kasszát. Ezért is lehet az, hogy nem mindenki engedheti meg magának az egybekelés luxusát.

Éppen ezért gondolt arra Alex és Priscila Façanha, hogy a sajátjuk mellett tíz olyan, nehéz helyzetben lévő pár esküvőjét is finanszírozzák, akikkel addig még nem is találkoztak.

A fortalezai pár még nászútját is elhalasztotta, hogy a többiek esküvőjét le tudják szervezni. A szerencséseket úgy választották ki, hogy körbekérdezték a koszorúslányaikat és a vőlegény barátait, hogy van-e olyan pár az ismeretségi körükben, akik stabil kapcsolatban élnek, de anyagi okok miatt nem tudnak összeházasodni. Az egyik rokon egy pincérnőt ajánlott, a másik egy manikűröst, a harmadik egy szakácsnőt, akik már mind lemondtak arról, hogy oltár elé állhatnak párjukkal.

A kérdés adott: honnan szereztek ezek a fiatalok ennyi pénzt? Egyrészt a saját tőkéjüket használták fel, másrészt viszont esküvőkkel foglalkozó cégektől is kaptak támogatást, például ruhákat, autókat és virágokat, illetve negyven önkéntes barát készítette el a meghívókat, a frizurákat és a sminkeket.

Fotó: YouTube/Daily Mail

A gyűrűkre valót egy tombolán adták össze, és pluszmeglepetésként valamennyi nászajándékukat a tíz új pár kapta meg. Az egész nap így került 150 000 realba, ami nagyjából 11,5 millió forintnak felel meg. A násznagy egyébként fogorvos, és mindenkinek ingyen kifehérítette a fogát, és az a DJ, aki Alex és Priscila esküvőjén játszott, díjmentesen vállalta a másik bulit is.

Képünk illusztráció. Fotó: Pexels.

A Façanha házaspár az egyszeri kezdeményezést most igyekszik évente ismétlődő esküvőprojektté alakítani, amelynek már neve is van: Casamenteiros (házasságszerzők), és a jövőben is szeretnének szerény anyagi körülmények között élő pároknak segíteni.

Forrás: Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top