nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Egyetlen poszttal beindította mozgássérült édesapja vállalkozását

Egyetlen poszttal beindította mozgássérült édesapja vállalkozását

A 17 éves lány csak annyit szeretett volna, hogy édesapjának kicsit több munkája legyen. Álmában sem gondolta volna, hogy a posztja ekkora siker lesz majd.
NLCafé
f Ajánlom

A 39 éves Christopher Gonzales, aki egyedül neveli két gyermekét, egészen tavalyig építésvezetőként dolgozott a legkülönbözőbb Las Vegas-i építkezéseken. Csakhogy tavaly súlyos baleset érte, aminek következtében öt csigolyája megrepedt, további öt pedig elmozdult a helyéről. Christopher rehabilitációja jelenleg is tart, ám a munkahelyére valószínűleg akkor se mehet vissza, ha befejeződik.

„Néha már az állás is komoly fájdalmat okoz” – panaszolta a Buzzfeed amerikai hírportálnak. Hozzátette, bár szinte minden pillanatban fizikai fájdalmak gyötrik, igyekszik elfoglalni magát a ház körüli teendőkkel. Sőt! Az utóbbi időben visszatalált régi hobbijaihoz: a rajzoláshoz, festéshez és fafaragáshoz.

apa-lánya segítség twitter

Kép forrása: Twitter

„Egy nap az egyik barkácslapban láttam egy focicsapat logóját, amit a készítője fából faragott ki. Azt gondoltam magamban, ezt én is meg tudom csinálni” – mondja Christopher, majd hozzáteszi, azóta az ismerőseinek és a barátainak több ilyen faragott logót készített már. „Volt, aki ragaszkodott hozzá, hogy fizet érte, innen jött az ötlet, hogy esetleg másoknak is csinálhatnék.”

Chris végül megkérte lányát, a 17 éves Alexist, hogy tegyen fel a Twitter-oldalára egy posztot. A fiatal lány pedig nem hezitált: arra kérte a barátait, hogy segítsenek édesapjának egy kis pénzt keresni, és osszák meg a posztját. Mire másnap felébredt, a poszt már vírusszerűen terjedt, édesapja e-mail-fiókjában pedig 800 új rendelésről szóló levél volt.

Most az egész család igyekszik besegíteni, hogy bírja a tempót. „A faragással pontosan ugyanannyit keresek, mint amennyi a segély, amit a balesetem óta kapok” – mondja a férfi, aki tisztában van vele, hogy munkájával milliomos ugyan nem lesz, de azt legalább megengedheti magának és a gyerekeinek, hogy havonta egyszer-kétszer étteremben ebédeljenek, és elmenjenek megnézni a kedvenc csapatuk meccsét.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]