Életmód

Egy apró gesztus miatt az egész élete megváltozott a pincérnőnek

A gimnazista lány csak azért vállalt munkát az étteremben, hogy pénzt gyűjtsön egyetemi tanulmányaira.

Amikor néhány nappal ezelőtt munkába indult, a texasi gimnazista, Evoni Williams még csak nem is sejtette, hogy hamarosan az egész élete megváltozik. A fiatal lány egy La Marque-i reggelizőben dolgozik pincérnőként most már hónapok óta, a KVUE amerikai hírcsatornának pedig azt is elmondta, azért vállalta a teljes állást, hogy összegyűjtse a pénzt egyetemi tanulmányaira.

Evoni minden vágya volt, hogy üzleti menedzsmentet tanulhasson a texasi Southern Universityn. Aznap, amikor egy szempillantás alatt minden megváltozott, Evoni épp egy idős vendégének segített. A 78 éves férfi törzsvendég volt a La Marque-i étteremben, aznap reggel pedig egyértelműen segítségre szorult.

„Már jó ideje oxigént kap a nehézkes légzése miatt, de akkor reggel arra is panaszkodott, hogy nem működnek úgy a kezei, ahogy szeretné” – mondja a pincérlány, aki ezután egy percig sem gondolkodott, hanem maga elé húzta vendége tányérját, és felvagdosta neki az ételt, hogy könnyebben meg tudja enni.

A pillanatot, ahogy Evoni az idős férfinek segít, a reggeliző egy másik vendége örökítette meg telefonjával, a képet pedig azonnal feltöltötte La Marque Facebook-oldalára azzal, hogy sokaknak lenne mit tanulnia a fiatal lánytól. És ez volt az a pillanat, amikor a város és a vezetése egy emberként döntött úgy, hogy segít a lánynak.

A városvezetés március 8-át Evoni tiszteletére Evoni „Nini” Williams nappá nyilvánította, hogy mindenki emlékezzen a fiatal lány nemes gesztusára, és ez még nem volt minden. A pincérlány híre eljutott a texasi Southern Egyetemre is, amely egy 16 000 dolláros ösztöndíjat adományozott a lánynak, aki így elvégezheti az üzleti menedzsment szakot, amire annyira vágyott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top