Életmód

„Zsidó Disneylandet” építene Izrael

Zsidó hagyomány ihlette nagy élményparkot terveznek a Negev-sivatagban lévő Dimóna szomszédságában – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

Az amerikai befektetők 400 millió dollárt szánnak a Magic Kingdom (Varázsbirodalom) vidámparkra, amelyben várhatóan 2023-as felépítése után hullámvasút szállítja majd a gyermekeket a látnivalók között.

A Mamsít régészeti park mellé, Dimóna határába tervezett 1000 holdas létesítmény Izrael legnagyobb vidámparkja lesz, s az orlandói Disney-parkot is felépítő amerikai ITEC vállalat készíti el. 

Tizenhat, zsidó hagyomány által is ihletett látványossága lesz – mondta a parkról a lapnak Lea Malul, aki Roni Palmerrel nyolc külföldi, angol, amerikai és dél-afrikai üzletembert nyert meg az ötletnek. 

A Biblia szellemében lesz benne Jákob lajtorjája, egy hullámvasút pedig a zajos hétköznapoktól a békés szombatig tartó, zsidó hagyomány szerinti átmenetet fogja bemutatni.

Két rabbi segítségével módosítják az amerikai Disney-figurákat zsidóvá. 

A vidámpark mellett hatalmas látványfürdő, minigolfpálya és szállodák is várják majd a vendégeket, utóbbiak egyike ötcsillagos tematikus szállodaként működik majd, mint például Las Vegasban. 

A szálloda témája a világ közösségei lesznek, és így időről időre átalakítják arculatát. Mellette olcsóbb ifjúsági szállást is terveznek. Remélik, hogy később további hoteleket és vendéglőket is a közelbe vonz majd az izraeli Disney-birodalom, és ezek a létesítmények több ezer munkahelyet teremtenek a környéken élők számára. 

Az elképzelést éppen ezért lelkesen támogatja Dimóna polgármestere, Beni Biton és Jariv Levin turisztikai miniszter is. A tervezés és az engedélyek beszerzése várhatóan három évig, a kivitelezés pedig további három évig tart majd, úgyhogy 2023-ig nem kerül fel Izrael nevezetességeinek térképére a sajátos „zsidó Disneyland”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top