nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Részeg volt az utas, 400 ezret fizetett a fuvarért

Részeg volt az utas, 400 ezret fizetett a fuvarért

Egy másik államba vitette magát Uberrel, aztán kifizette a viteldíjat.
NLCafé
f Ajánlom

Kenny Bachman egy este éppen a nyugat-virginiai Morgantownban rúgott be, majd hívott egy Ubert. A sofőrnek viszont nem az ottani címét, hanem az otthoni, philadelphiai lakcímét mondta be, majd elbóbiskolt a hátsó ülésen. Az uberes pedig hazavitte.

Bachman egyszer felébredt útközben, és megtudta, hogy New Jersey határában vannak. Akkor egy kicsit megijedt, hogy baj lesz ebből, de nem akart kiszállni az autóból, ezért inkább philadelphiai otthonáig utazott. Végül rendben ki is fizette az 1635 dolláros, vagyis mintegy 418 ezer forintos viteldíjat. Sőt, öt csillaggal értékelte a sofőrt az Uberen, mert korrektül teljesítette a kérését.

Bachman ezen kívül most sem emlékszik teljesen tisztán az utazás körülményeire. (NJ via hvg.hu)

Megosztás Facebookon