Életmód

Most jó fiatalnak lenni – nettó 300 ezret is megkereshet egy magyar pályakezdő

Állítólag ma már nem nehéz elhelyezkedni friss diplomásként, de nem volt ez mindig így. Miért és milyen cégek várják a pályakezdőket, és mennyit kínálnak nekik?

Először is beszéljünk a bérekről. Ma már a munkaerőhiány miatt szó sincs arról, hogy pimaszul alacsony fizetésért vadásznak a pályakezdőkre a cégek, sőt. Általában két fizetési ajánlatot adnak a jelentkezőnek: elmondják, hogy a tudásszintje alapján ebben a pillanatban mondjuk 250 ezer forintos nettó bért tudnak neki fizetni, de ha egy-két éven belül olyan tudást és tapasztalatot szerez a cégnél, hogy ki tudja termelni a magasabb fizetést, akkor ez az összeg nettó 300 ezer, később pedig 350 ezer forint lehet. Tízből kilenc jelölt elfogadja az ajánlatot, mert látják a saját karrierútjukat, és van jövőképük, tudják, hogy mit kell tenni azért, hogy egyre többet kereshessenek.

Tegnap kaptam meg az álommunkámat, úgy, hogy sosem dolgoztam ilyen területen, friss diplomás vagyok. Annyira jól sikerült az állásinterjúm, amennyire nem is vártam. A cégtulajdonos annak ellenére felvett, hogy nem is volt nyitott pozíciójuk, mert azt mondta, hogy olyan lehetőséget lát bennem, amit nem akar elszalasztani. Az első három hónapban asszisztensként dolgozom majd, addig a bejelentett nettó fizetésem 252 000 forint lesz, utána pedig előrelépek, és gyakorlatilag a kétszeresét fogom kapni a mostani összegnek. A munkaidőm reggel kilenc órától este hatig tart majd, benne egy ebédszünettel, és időnként hétvégén is be kell majd ugranom, de azt hiszem, hogy megéri. Borzasztóan tetszik a cégkultúra, minden alkalmazottal emberként és nem robotként bánnak, szóval azt hiszem, hogy a lehető legjobb helyre csöppentem, és titokban azt remélem, hogy innen megyek majd nyugdíjba

– mondta el az NLCafénak Szilvia, aki egy rendezvényszervező cég csapatát erősíti március ötödikétől.

Mi az ideális fizetés? Nem reprezentatív közvélemény-kutatásunkból idéznénk:

„Úgy gondolom, hogy egy négytagú családnak a nettó 600 ezer forintos bevétel kényelmes, de messze nem luxuséletet biztosít. Én, hármasban a gyerekeimmel, a házunkat is fenntartva, néha kulturális programokat csinálva, autót csak időnként használva nagyjából 500 ezer forint nettóból érezném magam teljes biztonságban, abból biztosan félre is tudnék tenni. A múltkor elvittem fogorvoshoz a két gyereket, utána hat pár zoknit vettem az egyiknek, a másiknak egy pulóvert, mert nagyon kellett már nekik, és utána gyorsétteremben ettek. A délután 20 000 forintba került. Ebben benne van a buszjegyek ára is, és semmi luxus nem volt a dologban. A fogorvos csak megnézte a fogukat, nem kellett betömni, tehát az csak 2000 forintba került. Ha elmegyünk egy múzeumba, akkor a belépő hármunknak majdnem 10.000 forint, a színházjegyek 2500-nál kezdődnek. Sosem szórtam a pénzt, mégis állandóan azon gondolkodom, hogyan tudnék spórolni… Nettó 500 ezerből szorongás és idegeskedés nélkül élnénk, és végre elmehetnénk nyaralni is, nemcsak a barátaim balatoni házába.”

Fejenként 250 ezertől 350 ezerig terjedő összegből már ki tudna jönni a válaszadók többsége, sőt örömmel osztana be ennyi pénzt. Nem mindegy persze, hogy ketten keresnek-e egy lakásra, vagy egyedül, hogy csak a rezsit kell fizetni, vagy albérletet, lakáshitelt is, és persze hogy hány főt (gyermeket, kutyát, macskát)  tartunk el önmagukon kívül. És azt is vegyük számításba, hogy egy pályakezdőnek meg kell alapoznia az életét, egzisztenciát kell teremtenie, és a legtöbben még a gyermekvállalás előtt állnak…

A nem létező mobilitási kedv egy kicsit megnehezíti a vidéki cégek életét. A frissdiplomások ugyanis szeretnének a lehető legközelebb elhelyezkedni a lakóhelyükhöz, főleg, ha az Budapest.

„Fejvadászként dolgozom, és azt látom, hogy kifejezetten szeretik a cégvezetők a pályakezdőket, mert jól képzettek, nagy a teherbírásuk, beszélnek nyelveket, és könnyen taníthatók. Vagyis úgy lehet még formálni őket, ahogyan az adott cég szeretné. Csak az a baj, hogy a fiatalok egyáltalán nem hajlandók költözni. Nemrégiben levadásztam három fiatalt egy autógyártással foglalkozó cégnek, de mivel a munkavállalók fiatalok voltak, a cég viszont Kecskeméten van, kútba esett a dolog. Szemérmetlenül magas fizetést utasítottak vissza, mert nem akartak egy órát oda és egy órát visszautazni… Amerikában egy ilyen állásajánlaton kapva kapnának, ott egyáltalán nem számít soknak egy óra utazás, miközben nálunk ez egyenlő lehet a visszautasítással” – mondta el Judit.

Kovács G. János egy  kommunikációs cég tulajdonosa. Ő azt mondja, hogy gyakorlatilag csak pályakezdőket keres, ha emberre van szüksége.

Nem vagyunk nagy cég, de minden alkalmazottam az iskolapadból jött hozzám, és azóta itt is dolgoznak, nálunk nagyon kicsi a fluktuáció. Miért alkalmazom őket? Azért, mert ez a terület az, ahol a fiatalok a célközönség, azt hiszem, az ő igényeiket pedig a legjobban a kortársaik ismerik. Az a digitális kor, amiben élünk nagyon gyors, azonnali és kreatív reagálást kíván, ezt pedig ők tudják hozni a legjobban. Egyetlen tekintetben szokott problémám lenni, néha nagyon motiválatlanok, de ezt általában megoldom. A fizetésük tisztességes, ha nem lennének elégedettek, akkor valószínűleg elmennének máshová. Büszke vagyok a csapatomra

– mondta el az One On One Kommunikációs Ügynökség tulajdonosa, Kovács Gajdács János.

Azok, akik tavasszal diplomáznak, ne habozzanak, vállaljanak szakmai gyakorlatokat, diákmunkát, vagyis próbáljanak meg minél több céget feltérképezni belülről. Erre jó alkalom lehet egy gyárlátogatás is, és így gyorsan kiderül számukra, mi az, ami testhezálló nekik. Ha ilyen helyre bukkannak, akkor egy ideig akár a gyakornoki pozícióit is vállalva dolgozzanak, és igyekezzenek főállást szerezni. És állásbörzékre is járjanak, mert nagyon sok céggel és hasznos információval találkozhatnak, és mire a diplomájukat megkapják, addigra lesz kapcsolatuk és kialakult elképzelésük a jövőjükről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top