nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Így haltak bele az igazi boszorkányüldözésbe háromszáz éve

Így haltak bele az igazi boszorkányüldözésbe háromszáz éve

Az első boszorkányperek 326 éve, pontosan március elsején kezdődtek el Salemben. A 9 és 11 éves unokatestvérek, Betty Parris és Abigail Williams robbantották ki a tömeghisztériát.
K.G.
f Ajánlom

A lányok furcsa hallucinációit és görcseit diagnosztizálta az orvos boszorkányságnak, innen pedig nem volt megállás, egyre több embert vádoltak meg azzal, hogy boszorkány. Az unokatestvérek elsőként Sarah Goode-ot, Sarah Osborne-t és egy Tituba nevű rabszolgát neveztek meg, ők lettek az első három áldozat a salemi boszorkányperekben. A végére felakasztottak tizenkilenc embert, egyet agyonzúztak, és százak kerültek börtönbe.

1. Az állatok és a férfiak sem úszták meg

Nem csak emberáldozatot kívánt a boszorkányüldözés, az állatok sem voltak biztonságban, simán bűnösnek mondták ki őket ugyanúgy, mint az embereket, és halállal lakoltak. Az indok az volt, hogy a boszorkányoknak állati segítőik vannak, akik „elvégzik a piszkos munkát” helyettük. A kutyák, macskák, egerek és tulajdonképpen minden, ami élt és mozgott, hirtelen gyanúsítottá vált. Két állat híresült el, két kutyát végeztek ki, közülük az egyikről a halála után úgy döntöttek, mégis ártatlan volt. A feljegyzésekből kiderül, hogy két macskát is megvádoltak boszorkánysággal, amikor Tituba azt állította a vallomásában, hogy egy fekete és egy vörös macska követte minden lépését, sőt meg is fenyegették.

A közhiedelemmel ellentétben pedig nemcsak nők, hanem férfiak is veszélyben voltak, összesen kétszáz embert vádoltak meg azzal, hogy boszorkány, közülük vagy százötvenet le is tartóztattak, nagyjából ugyanannyi férfit, mint nőt.

Az egyik vádlott, Martha Corey, akit felakasztottak boszorkányságért. Kép: Getty Images

2. Kínzással kikényszerített vallomások

Giles Corey története híressé vált, belehalt a kínzásokba, amikor vallomásra akarták bírni. Őt személy szerint összezúzták, de a többi letartóztatott gyanúsítottal sem bántak kesztyűs kézzel: vagdosták, víz alá nyomták, szurkálták, alvásmegvonással kínozták őket. A fájdalom pedig sok áldozatot kényszerített arra, hogy boszorkánynak vallja magát.

3. Ha fennmaradsz a vízen, boszorkány vagy

Már paródiákban is sokszor feltűnt az az úszó teszt, amivel megállapították, hogy valaki boszorkány vagy sem. A kegyetlen próbán levetkőztették a gyanúsítottat, összekötözték kezét és lábát, majd bedobták a legközelebbi vízbe: ha elsüllyedt, ártatlan, ha viszont lebegett a vízen, boszorkány volt. A hiedelem szerint az illető esetenként azért maradhatott fenn a vízen, mert a víz kidobja magából a boszorkánytestet, mivel a víz a megtisztulás, keresztelés szimbóluma.

4. Himlő és töméghisztéria

Valószínűleg nagy szerepet játszott a salemi boszorkányperekben a himlő, bár erről akkor mit sem tudtak. A himlő abban az időben rettegett kórként terjedt, csak Salemben 1692-ben 500 emberrel végzett. A betegség miatti félelem és a paranoia könnyen csapott át tömeghisztériába a boszorkányok körül, akiket lehetett minden bajért okolni.

salem boszorkányperek

George Jacobs könyörög kegyelemért a tárgyalásán. Kép: Getty Images

5. Bárki bárkit megvádolhatott

Ha nem tetszett a szomszéd arca, máris meg lehetett vádolni, hogy boszorkány, aminek súlyos következményei lettek. Minden vádat komolyan vettek, még akkor is, ha a napnál is világosabb volt, hogy csak személyes bosszúról van szó. Természetesen ez azt eredményezte, hogy futótűzként kezdték feljelentgetni egymást az emberek, a legkisebb sérelem vagy gyanús mozdulat már oda vezethetett, hogy bebörtönöznek, és esetleg kivégeznek akárkit.

6. A boszorkányság eretnekséget jelentett

A lelkipásztorok dörgedelmei a szószéken abban az időben az ördögről és a bűnökről megtették hatásukat: egyet jelentett a boszorkányság az eretnekséggel, ami minden rossznak az eredője volt. Meg akarták tisztítani a várost a gonosztól, ami megtestesült a fekete mágiában és mindenkiben, aki nem volt keresztény. Ilyen légkörben nem is olyan nagy meglepetés, hogy egyáltalán megtörténhettek a salemi boszorkányperek.

Megosztás Facebookon