nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Nálunk otthon a vőlegényem főz, és nem, nem szégyellem magam

Nálunk otthon a vőlegényem főz, és nem, nem szégyellem magam

Nem arról van szó, hogy még egy tojásrántottát se lennék képes egyedül összerakni, sőt ennél bonyolultabb menükkel is boldogulok, ha muszáj. Csakhogy nekem általában nem muszáj.
Esvé
f Ajánlom

Gyorsan leszögezném, nem anyámon múlt. Szegénykém tényleg minden tőle telhetőt megtett, hogy még idejében megszerettesse velem a konyhai sürgés-forgást. Amikor nagyon kicsi voltam, minden adandó alkalommal odahívott maga mellé, hogy nézzem, amit csinál. Mikor nagyobb lettem, már azt is megengedte, hogy ezt-azt besegítsek, mondjuk a krumplipucolással vagy a tojáshámozással, esetleg azzal, hogy kikeverem a tésztát a piskótához. Sokkal később pedig, mikor már különköltöztem tőlük, szakácskönyvekkel és mindenféle konyhai eszközzel bombázott abban a reményben, hátha megjön a kedvem. Eddig még nem jött.

via GIPHY

Nem tehetek róla, nekem ebből az egész főzés dologból, minden próbálkozás ellenére, egyetlen dolog maradt meg: hogy milyen jókat beszélgettünk közben. Persze volt már az életemben olyan, hosszabb-rövidebb időszak, mikor rá voltam kényszerülve, hogy igenis főzzek magamnak. Például mikor fél évet külföldön éltem. Azt nem mondom, hogy a menüimmel nyugodt szívvel indulhattam volna bármelyik szakácsversenyen, de mondjuk nem haltam meg tőlük. És más se. Akkor és ott ez bőven elég is volt.

Miután hazajöttem, egy ideig próbálkoztam átvenni a stafétát anyámtól, „egyszer úgyis meg kell tanulnom” jeligére. A hétvégi menüket csináltam, de jó pár szénné égett és zsülienre vágott ujj után feladtam. Rájöttem, hogy a főzés nem nekem való, és kész. Az a típusú ember vagyok, akinek mérhetetlenül nehezére esik órákon keresztül egy helyben álldogálni, ebben az esetben a tűzhely mellett, arról már nem is beszélve, hogy az „ízlés szerint”, „amennyit felvesz” és „majd azt látni fogod, ha kész” fordulatokkal a világból ki lehet üldözni.

via GIPHY

Közös pályafutásunk alatt a főzés nekem konkrétan semmilyen örömöt nem okozott, ha csak azt nem számítom ide, hogy a végén tényleg jó volt nézni, ahogy elégedetten eszik a család. Ez viszont csak mérsékelten kárpótolt az azt megelőző két-, két és fél, háromórás vesszőfutásért. Szóval, amikor összeköltöztem a vőlegényemmel, anyukám azzal az útravalóval engedett utamra, hogy kössem fel a gatyám.

A sors azonban úgy hozta, hogy végül erre nem volt szükség. Vőlegényem ugyanis homlokegyenest az ellentétem: őt nemcsak hogy nem stresszeli, de egyenesen kikapcsolja a konyhában töltött idő; imád kísérletezni, arról már nem is beszélve, hogy a gondoskodását úgy tudja leginkább kifejezni, hogy enni ad nekem. Hát ki vagyok én, hogy elrontsam az örömét?

via GIPHY

Szóval, amióta ezt alaposan átbeszéltünk, ő főz nekünk mindkettőnk örömére. Én pedig kuktáskodom: mert abban, hogy mindent előkészítek neki, nincs semmi stressz, ráadásul így sosincs egyedül, és még beszélgetni is tudunk közben.

Megosztás Facebookon