Életmód

Ezt csinálják a sikeres emberek egy új munkahelyen

Egy új munkahelyre bekerülni mindig stresszes, de ha jól keverjük a lapjainkat, hamarabb beilleszkedhetünk a közösségbe, és a várva várt siker is előbb talál meg minket.

Célok az első naptól

Ügyeljünk rá, hogy az állásinterjún tett nagy ígéreteinkhez tartsuk magunkat. Ne tébláboljunk az első napon, inkább rögtön fogalmazzuk meg, milyen szakmai célokkal érkeztünk a munkahelyre, és próbáljunk meg azonnal elkezdeni dolgozni ezekért.

Légy csapatjátékos!

Mutasd meg a kollégáknak, hogy érdemes veled dolgozni, legyél aktív, nyitott, de ne túlságosan törtető, így hamar az új csapat nélkülözhetetlen tagjává válhatsz.

Ismerkedj!

Eleve nem egyszerű dolog bevágódni az új kollégáknál, szóval könnyen úgy érezhetjük, ha irodánk többi tagjával összebarátkoztunk, máris nyert ügyünk van. De ha igazán sikeresek szeretnénk lenni, muszáj tovább szőni a kapcsolati hálónkat és kiterjeszteni ismeretségeinket a munkahely egészére.

Megmutatni az értékeinket

Fontos, hogy bizonyítsunk, hogy folyamatosan kommunikáljuk főnökeink felé, milyen értékeink vannak. Ezeket persze nem kell nagyon direkt módon, tolakodóan közölni, elég, ha a teljesítményünkkel, megszólalásainkkal éreztetjük, megéri hosszú távon is velünk dolgozni.

 

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top