Életmód

Megszabadult testsúlya felétől, erre elhagyta a férje

Újra rátalált a szerelem a 38 éves személyi edzőre, akinek házassága azután roppant meg, hogy drasztikus fogyókúrába kezdett.

A 38 éves Angela Crickmore élete azután vett 180 fokos fordulatot, hogy úgy döntött, megszabadul makacs pluszkilóitól. Az egygyerekes anyuka drasztikus fogyókúrába kezdett, aminek keretében hetente többször edzőterembe járt, emellett teljesen átalakította a saját és családja étkezési szokásait is.

Angela, aki ma már sikeres személyi edző, Instagram-oldalát pedig több ezren követik, azt mondja, ez a drasztikus életmódváltás volt az oka annak, hogy megromlott a házassága. Röviddel azután, hogy végre elkezdtek leolvadni róla a felesleges kilók, Angela férje bejelentette, hogy válni akar.

„Néhány hónappal később már elvált nő voltam, a magánéletemet a nulláról kellett újrakezdenem.” A magánéleti kudarc azonban nem viselte meg Angelát, akire az egyik tanítványa személyében hamar rátalált a szerelem. „Amikor Mark felkért, hogy legyek az edzője, egyáltalán nem gondoltam rá úgy, mint lehetséges partnerre. Szép fokozatosan alakult ki közöttünk a vonzalom, aztán egyszer csak megtörtént, egy pár lettünk.”

Mark azóta el is jegyezte Angelát, aki elárulta, most, hogy ismét boldog párkapcsolatban él, sokkal nagyobb kihívásnak érzi az alakjának megtartását, mint korábban. „Igyekszem erőt meríteni abból, hogy felidézem, honnan indultam.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top