Életmód

Büszkén mutatja meg évek óta takargatott lábprotézisét ez a nő

Sokat segített a nőnek teste elfogadásában a szociális média.

A 24 éves Jessica Quinn lábát csontrák miatt amputálni kellett, hogy ne terjedjen tovább a betegség.

Miután tíz évig rejtegette és szégyellte a műlábát, most minden bátorságát összeszedve őszinte fotót osztott meg magáról a nő. A képeken nyíltan felvállalja, hogy egyik lámpát amputálták, és azóta protézissel van helyettesítve. Bár eddig nem tudta levetkőzni félelmét, Quinn úgy gondolja, tettével a pozitív testképért való harcot erősíti magában és másokban is.

Őszintén, sebezhetőnek érzem magam a lábam hiányától. Jó tíz évembe került, míg megmutattam az embereknek, hogy nézek ki nélküle. Mindennap majdnem elfelejtem, min mentem keresztül, de amikor leveszem a protézist, megint feldolgozhatatlannak tűnik az egész. Persze arra is emlékeztet, mennyire szerencsés vagyok. Újév alkalmából meg akartam osztani ezt a fotót másokkal is. Inspirál, amikor olyan üzeneteket kapok idegenektől, hogy ők belőlem kapnak inspirációt.

Quinnek sokat segített a közösségi média és az emberek reakciói, feltornázta a magabiztosságát. Szívmelengetőnek érzi azt a sok szeretetet, amit posztja reakciójaként kapott.

WOW! I was just writing a caption & then I realised this is the first time I've ever posted a photo with my leg off, let alone shown anyone outside of my family what it looks like. SO, this is me. As ME as ME can BE. & yes, I have KILLER balancing skills. You may have seen on my story today I am one step closer to getting my new thigh!!! When I was a teen, I got to a stage where I didn't even want to leave the house. I was so insecure by the fact that, due to my amputation, one of my legs was so much skinnier than the other. We found someone who offered to make me prosthetic thighs which was basically a fat suit for my leg that changed my life. For 10 years I'd get 2 new thighs in the mail every 6 months (they wear & fade overtime). 18 months ago I found out that they could no longer make them so I've been using old thighs to get by while I find a new manufacturer. Turns out, finding a "thigh maker" isn't an easy task...who knew there wasn't an abundance of them 🤔🤣 & now, I'm literally on my last (VERY faded) leg (pun intended). But I've finally found someone to make me new ones!! It's been a constant amount of trial & error but we are getting SO close & hopefully in a few months time I'll have myself a brand new thigh!!! I feel like a weight has been lifted off my shoulders. The challenges sometimes feel endless but, they ground me. They remind me how lucky I am to have two feet planted on the floor (90% of the time) regardless of whether I can feel them or not, they take me places. Find a way to be grateful for every challenge you face, life is simply a matter of perception.

👊🏼 Jess Quinn (@jessicaemilyquinn) által megosztott bejegyzés,

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top