Életmód

Szerény körülmények között él a lottómilliomos

Nem költözött el a szülői házból, és barátnője sincs.

A brit David Ashcroft 1997-ben 12,3 millió angol fontot nyert a lottón. Ebből bőven futotta volna az akkor 31 éves férfinak egy saját otthonra is, ő azonban nem költözött el szerény, liverpooli szülői házából. Azóta sem. Munkáját sem adta fel: a mai napig is bútorfelújítással foglalkozik kis üzletében, mely egy sarokra található a házától. 

A férfi mindig is titokzatos volt a nyereményével kapcsolatban és soha nem tárta a nyilvánosság elé, hogy mire költötte a milliókat, ha elköltötte egyáltalán. Csupán annyit lehet biztosan tudni, hogy vett egy lakókocsit, illetve egy terepjárót a szüleinek.

A brit sajtó ugyanakkor tudni véli, hogy Ashcroft három ingatlanos cégben is érdekelt, ebből kettőt azok után alapítottak, hogy megnyerte a hatalmas összeget

Az 51 éves férfi magánélete igen eseménytelen. Amikor lottómilliomos lett, elárulta, hogy soha nem volt még barátnője, és úgy tűnik, ez az elmúlt ét évtizedben sem változott. Nem alapított családot, jelenleg is szingli.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top