Életmód

Két Warhol-festményt nullázott le az első randin a részeg nő

Csúnyán végződött Lindy Lou Layman bírósági tudósító és Anthony Buzbee, egy híres ügyvéd első randevúja, ugyanis az este alatt több értékes műtárgy is megsemmisült, köztük két eredeti Andy Warhol-kép is. Úgy tudni, a nő csúnyán berúgott, és tombolni kezdett a 14 millió dolláros kastélyban.

Azzal vádolják a 29 éves Lindy Lou Laymant, hogy felforgatott két szobát egy 14 millió dollárt érő kastélyban, ámokfutása közben több műtárgyat megsemmisített, köztük két eredeti Andy Warhol-festményt, illetve két kisplasztikát is.

A befolyásos ügyvéd, Anthony Buzbee azt állítja, a nő százezer dolláros kárt okozott a házában található művészeti alkotásokban, mialatt részegen tombolt. Buzbee szerint a nő túl sokat ivott, miután december 23-án hazavitte a munkahelyéről. Miután a nő az alkoholtól rosszul lett, az ügyvéd kétszer is kocsit hívott, hogy hazavitesse a nőt, de ő feldühödött, és a műtárgyakon állt bosszút.

Három festményt kapott le a falról, ismeretlen eredetű folyadékot öntött rájuk, illetve összetört két absztrakt szobrot is. A szobrok előzetes értéke 50 ezer dollár, míg a két Warhol-festmény értékét félmillió dollárban állapította meg az ügyészség.

A bírósági tudósítót az eset után letartóztatták, és csak 30 ezer dolláros óvadék ellenében helyezték szabadlábra – írja a Buzzfeed.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top