nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Az őrangyalok mindennap ügyeletben vannak!

Az őrangyalok mindennap ügyeletben vannak!

Úgy tartják, ha egy hónapon át mindennap képes vagy megtenni valamit, az a szokásoddá válik. Ha ez tényleg így van, úgy harminc nap múlva egy jobb ember lesz belőlem. A Hősök Tere „Nyiss mások felé!” kihívásom újabb fejezeteit hoztam el.
Czvitkovits Judit
Czvitkovits Judit
f Ajánlom

December 9. – Ügyeletes őrangyalok

Minden túlzás nélkül mondom, a fővárosi autós forgalom kőkemény akadálypálya, nemcsak az ember idegrendszerét, de türelmét is erősen próbára teszi. Ami engem illet, egyre több az olyan forgalmi zavar, aminek hatására semmi perc alatt elgurul a gyógyszerem, állkapcsom mereven beáll, folyékonyan káromkodom, egyezményes jeleket küldök az ujjammal, és még hosszú percekkel később is szaporán ver a szívem az idegtől. Szinte minden napra jut egy olyan élmény, amikor egy másik autós gerinc nélkül, agresszíven, ostobán, hanyag manőverekkel teszi próbára a vezetői tudásom – és csakis rajtam múlik, hogy nem történik baj. 

Ma az M3-as autópályán vágott ki elém egy fiatal nő, aki lomha tempóban vágyta megelőzni az előtte araszoló kamionsort, és mit sem törődött azzal, hogy a külső sávban épp 130 km/órás sebességgel haladok el majdnem mellette. Negyed méteren múlt, hogy nem jött nekem, nagyot kellett fékeznem ahhoz, hogy beférjen elém. Isteni csoda volt, hogy nem jöttek mögöttem. Elöntött az iszonyatos düh – főleg azért, mert nemcsak az én életemet tette kockára, de a kocsiban ülő szüleimét is. Izomból elkezdtem hát dudálni és villogni, mire ő kecsesen felemelte a kezét, és arrogánsan bemutatott nekem egyet. Ezek után képtelen voltam annyiba hagyni a dolgot, felgyorsítottam, mellé hajtottam, és már majdnem valami rémesen csúnya, szájról is leolvasható tőmondatot kommunikáltam felé az ablakon át, amikor édesapám a hátsó ülésen csak ennyit mondott: „Ejha, ennek a nőnek az őrangyala rendesen felkötheti a gatyáját!” Ezzel a szelíd és egyben lehetetlen mondattal pedig az én dühöm is elpárolgott, és csak mosolyogni bírtam. 

December 10. – Télikabát

Jó pár éve minden télen amiatt bosszankodom, hogy nem bírok egy olyan télikabátot vásárolni magamnak, ami azon túl, hogy nem sajnálták ki belőle a szigetelőanyagot, megfizethető, és egy csöppet csinos is. Minden évben feladom a keresést, és maradok a kényelmetlen réteges öltözködésénél, és megbeszélem magammal, hogy majd jövőre veszek egyet drágán, ami aztán egy életen át elkísér. Persze idén is megpróbáltam a lehetetlent, bementem vagy 20 boltba, felpróbáltam megannyi kabátot, hogy ráleljek arra a darabra, amelyik egyszerre csinos és meleg. Persze nem jött szembe a megfelelő kabát, de helyette sok olyan, amitől határozottan úgy éreztem, hogy a gyártó komplett hülyének néz. De ha csak ennyi lenne a dolog nehézsége, a kabátkereséssel szükségszerűen együtt jár a kiszolgáló személyzet is, és csak töredéke képes türelmesen kiszolgálni a kereső, kutató, bizonytalan, finnyás, döntésképtelen és csóró vásárlókat. 

Idei télikabát-vásárlási kálváriámat is egy ilyen fiatal nő miatt rekesztettem be, akit szemmel láthatóan nagyon zavart, hogy már a tizedik kabátba kívánok belebújni. Az első kettőnél még negédes kedvességével takart be; a harmadiknál (mert ő állította, hogy a második a tökéletes) már kezdte unni a dolgot; a negyediknél az alázatos mozdulatait hanyagra cserélte; az ötödiknél már pontosan tudta, én tuti nem veszek nála semmit; a hatodiknál már a fintort sem bírta lenyelni; a hetediknél unottan támasztotta a pultot; a nyolcadiknál már meg sem hallotta a kérdésemet; a kilencediknél bunkón megkérdezte, hogy az utolsót is megpróbálom-e; a tizediknél pedig egyszerűen a próbafülkében hagyott. 

Ahogy minden ilyen helyzetben, most is hangosan kalapált a szívem, ideges lettem a bunkó stílusától, és ott, a próbafülke előnytelen megvilágításában elhatároztam, hogy én ebbe most beleállok, és nem nyelem le a dühömet. Megkerestem az eladót, és egy egyszerű kérdést tettem fel neki: „Mondja, nagyon rossz napja van?” – a harmincas nő nem értette a kérdést, morgott valamit, hogy volt már jobb is, de miért kérdezem. Mire én: „A kedves kiszolgálás miatt gondolom! Tudja, őszintén sajnálom, hogy próbára tettem a türelmét, de az igazság az, hogy harmincezer forint nekem iszonyatosan sok pénz, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy egy olyan ruhadarabra adjak ki ennyit, ami nem megfelelő. Ugye megérti a problémámat? Sajnálom, hogy nem vásárolhattam magától!” Az őszinte szavak hallatán a nő zavarba jött, magyarázkodni kezdett, talán végiggondolta, hogy neki se férne bele egy ilyen drága kabát, és adott egy címet, ahol lehet, hogy megtalálom az igazit. 

Megosztás Facebookon