Életmód

Ferenc pápa újrafordíttatná a Miatyánkot

A Miatyánk egyik sorával lehet baj.

Ne vígy minket a kísértésbe” – szól a Miatyánk egyik sora. Ferenc pápa szerint a számos közvetítő nyelven átment (arámiból görögre, majd onnan latinra fordított) imasor fordítása pontatlan, mert Isten nem viszi kísértésbe az embereket a Biblia számos szöveghelye szerint.

Eretnekséggel vádolják Ferenc pápát

Éppen ezért a francia katolikusok már december 3. óta új szöveggel imádkoznak. Az új fordítás szerint azt kell kérni Istentől, hogy „ne engedj minket kísértésbe”. Emmanuel Schwab atya, a párizsi Saint-Léon templom papja szerint a szöveg így kevésbé félreérthető – írja a Katolikus Válasz nyomán a 444.

Hagyományosan az új fordításokat a szentszéknek kellett engedélyeznie, ezen Ferenc pápa változtatott. Új rendelete szerint a liturgikus szövegek népnyelvű fordításáról a jövőben a nemzeti püspöki konferenciák rendelkeznek, a szentszék pedig automatikusan jóváhagyja azokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top