Életmód

Nyílt levelet írt gigantikus bugyijának az amerikai nő – imádja a net

A négygyerekes anyuka azon fáradozik, hogy egyszer és mindenkorra megértesse mindenkivel, a „nagyibugyik” igenis menők.

Adrian Woodnak nem ez volt az első Facebookra kitett posztja, ám minden kétséget kizáróan ez volt a legsikeresebb. A négygyerekes amerikai nő jó ideje vezeti már a „Tale of an Educated Debutante” című oldalt a közösségi szájton, ahol rendszeresen oszt meg követőivel gyerekneveléssel, pozitív testképpel kapcsolatos jótanácsokat. A közelmúltban azonban nagyméretű alsóneműjéről osztott meg képet, az internet pedig egyszerűen odáig van érte.

„Keményen dolgoztam azért, hogy viselhesselek. Nem csak azzal, hogy elmúltam 40, hanem azzal is, hogy négy kis életet hoztam a világra, a negyedik ráadásul császármetszéssel. Ezt követően a testem sosem lett már olyan, mint a gyerekek előtt, de őszintén, kit érdekel mindez. Úgy fogom fel, hogy nagyobb hal lettem, ennyi” – írja Adrian.

Az anyuka a posztban beszél arról is, hogy senkit nem az alsóneműjének mérete határoz meg. Sőt! „Sokkal több vagyok, mint ez a hatalmas bugyi. Anya és harcos, aki, történjen bármi, minden pillanatban jelen van. Ahelyett, hogy azt kívánná, bárcsak máshol lenne, megveti a lábát, és kitart. Tudom, hogy te is ezt teszed. És tudom, hogy már elfáradtál ebben, szóval engedd el magad egy picit. És egy percig se aggódj a gigabugyid miatt.”

Wood posztja már a közzététel után vírusszerűen terjedni kezdett: rövid idő alatt kétezer lájkot és több száz kommentet gyűjtött. Az anyuka később a Yahoo News amerikai hírcsatornának elárulta, nem számított ennyi reakcióra. „Évek óta vezetem az oldalt, és rendszeresen posztolok a testképpel kapcsolatban, mivel nekem a gyerekeim születése után komoly kihívást jelentett, hogy elfogadjam magam. Örülök, ha az üzenetem ezúttal sok emberhez jutott el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top