Életmód

Gyatrán szerelték össze az új orosz metrókocsikat, ráadásul máris rozsdásodnak

Valaki körbefotózta a BKV Kőér utcai telephelyét, elég csúnya dolgok derültek ki az új orosz metrókocsikról.

A BKV Kőér utcai telephelyén tárolják és vizsgálják felül a 3-as metró használaton kívüli, orosz felújítású kocsijait. Itt fotózta le a szerelvényeket a 444 olvasója, náluk lehet végignézni a képeket.

A fotókon látszik, hogy számos helyen, a küszöbnél, az ajtótokoknál, sőt a karosszérián is rozsdásodnak a szerelvények, mindössze másfél évvel az érkezésük után. A rozsda az oldallemezek festése alól is kilátszik. Az illesztések, tokok sorjásak, rosszul lettek kialakítva, a karosszéria néhány kocsin máris repedezik.

Az új 3-as metró egyelőre tétlen (fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Az új 3-as metró egyelőre tétlen (fotó: MTI / Máthé Zoltán)

A 2017 januárjában forgalomba állt szerelvényeket az oroszok újították fel. Budapest azért nem új szerelvényeket vásárolt, hogy kizárhassa a nyugat-európai cégeket a versenyből. Néhány orosz kocsi azonban így is újonnan érkezett, igaz, a képek alapján azok sem tökéletesek. A felújítás végül többe került, mint amennyiért más cégektől teljesen új szerelvényeket vásárolhatott volna a főváros. Ráadásul a kocsikkal sok gond is akadt idén: az ajtó nem nyílik és záródik megfelelően, hibás az automata rendszer.

FRISSÍTÉS:

A hírre a BKV Zrt. is reagált, idézzük a közleményüket.

A cikkben bemutatott megfolyásokról nem állapítható meg egyértelműen, hogy azok korrózióra lennének visszavezethetők. Ilyen megfolyások keletkezhetnek a járművek mosását követően is, amikor a takarásban lévő felületekről kimosódik az oda lerakódott szennyeződés.

A korszerűsített, felújított járművekre a METROWAGONMASH Zrt. három év jótállást vállalt, az ezalatt felmerülő hibákat, hiányosságokat térítésmentesen kijavítják. (…) Amikor a korszerűsített, felújított szerelvények árát egy új szerelvény árával hasonlítják össze, soha nem veszik figyelembe, hogy ezzel a megoldással megmaradhatott a vonalon üzemelő vasúti biztosító berendezés, amely önmagában mintegy 20 milliárd Ft megtakarítást jelentett.

Nem fedi a valóságot, hogy a felújítás miatt bármely cég részvétele ellehetetlenült volna a közbeszerzési eljárásban. Ezt igazolja, hogy az eljárás második fordulójában – a METROWAGONMASH-on kívül – még három cég adott ajánlatot, ezek között voltak olyan ismert járműipari cégek, mint a CAF. S.A. és a Skoda Transportation A.S. is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top